1400 milliárd forintot fizettek be a magyar utakat használók öt év alatt 

2018. november 12. 15:09 | behir.hu

A magyarországi úthasználatból bruttó 1400 milliárd forint közvetlen költségvetési bevétel folyt be öt év alatt - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. 

Az adatokat ismertetve kiemelte: az e-útdíj rendszerben a tehergépjárművek által megtett távolság a 15 milliárd kilométert is meghaladta öt év alatt. Emellett a NÚSZ 75 millió e-matricát adott el a 3,5 tonna alatti járművekre; ennek 70 százaléka heti matrica volt, aminek több mint felét külföldiek vették meg.

Bartal Tamás hangsúlyozta: a hazai úthálózatot a külföldi fuvarozók, illetve a személyautóval utazók jelentős számban veszik igénybe, a magyar útdíjrendszer ugyanakkor alkalmas arra, hogy a külföldiek úthasználatának díját használat-arányosan beszedje.

A tavalyi 290 milliárd forint után idén 316 milliárd forint útdíjbevételre számítanak, és a várakozások szerint 2022-ben a 400 milliárd forintot is elérheti a NÚSZ bevétele, ami forrást biztosít a magyarországi utak felújítására, karbantartására, illetve új utak építésére - mondta a vezérigazgató.

Az öt évvel ezelőtt alakult útdíjfizetési szolgáltató végzi egyrészt az e-matrica rendszerben 1400 kilométernyi gyorsforgalmi úton a matricák értékesítését, az ellenőrzést és a pótdíjazást a 3,5 tonna alatti járműveknél, döntően a személyautóknál. Emellett az e-útdíj rendszerben, 6900 kilométernyi gyorsforgalmi úton és főúton a társaság végzi a 3,5 tonna feletti tehergépjárművekre fizetendő útdíj beszedését és az ellenőrzést, a bírságolást pedig a rendőrség.

A vezérigazgató kiemelte: a NÚSZ Zrt. integrált informatikai rendszere összekapcsolható más állami ellenőrzési rendszerekkel, például a tengelysúlyméréssel, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerrel.

Hozzátette, hogy a teljesen magyar fejlesztésű informatikai rendszer nemzetközi szinten is versenyképes.

Bartal Tamás megállapította, az évről évre növekvő útdíj stabil, közvetlen költségvetési bevételt jelent Magyarországnak, a NÚSZ a magyar államháztartás egyik alappillérét jelenti.

Kitért arra is, hogy a társaság folyamatosan fejlesztett informatikai vagyona eléri a 35 milliárd forintot. A rendszerüzemeltetési költségszint 8-9 százalékos, ami a legalacsonyabb arány egész Európában - tette hozzá.

A következő évekre vonatkozó tervekről szólva a vezérigazgató egyebek mellett elmondta: a társaság alkalmassá vált arra, hogy a működés mellett az innováció felé is elinduljon, céljuk, hogy a NÚSZ felzárkózzon a legjelentősebb, nemzetstratégiai szempontból fontos cégek közé.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL