125 milliárd forintra emelkedett vissza a taokeret

2021. július 6. 15:18 | behir.hu

A járványhelyzet miatt évi 100 milliárd forintban maximálta a kormány a látványsportokat érintő taopénzek keretösszegét, ám ezt most visszaemelik 125 milliárd forintra – jelentette be kedden, sajtótájékoztatón Novák Katalin, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs vezetője.

 

 
A családokért felelős tárca nélküli miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az operatív törzs legutóbbi tájékoztatóján főleg sport-, egészségügyi és közösségépítési témákat tekintettek át, és beszélt arról is, hogy múlt pénteken meglett az 5,5 millió beoltott, így a korlátozások jelentős részét eltörölték, köztük a kötelező maszkviselést is.

– Ha valaki maszkban érzi magát biztonságban, akkor használhatja a maszkot, mindazonáltal az egészségügyi és szociális intézmények kivételt képeznek, a látogatóknak itt továbbra is maszkot kell hordaniuk, ám a dolgozóknak csak ott, ahol látogatókkal, külsősökkel találkozhatnak (pihenőkben tehát nem). Ezt a felelős miniszter szabályozza – mondta el Novák Katalin.

A miniszter négy fejlesztésről, javaslatról és/vagy döntésről számolt be:

– Turán, Tarpán, Komlón, Edelényben vannak olyan fejlesztések, amelyekre szeretnének többletforrást biztosítani, hogy ott a közösségi élet megerősödhessen. Ezek részben sporthoz, részben közösségi központhoz kapcsolódó beruházások.

–Visszaemelést javasoltak a taotámogatási rendszerben, amelyet a kormány el is fogadott, így a nap folyamán várhatóan megjelenik az errős szóló kormányrendelet. A járvány miatt 100 milliárdra mérsékelt keret így újra 125 milliárd forint lesz.

– Július végéig meghosszabbították az éttermekben az elviteles, házhoz szállításos ételek áfakedvezményét, így az június vége helyett július végéig van érvényben.

– Novák Katalin arról is beszámolt, hogy egy korábbi ígéretnek megfelelően még idén 10 milliárd forintot biztosítanak egészségügyi alapellátási és járóbeteg-szakellátási fejlesztésekre a fővárosnak. A döntés szinte minden budapesti kerületet érint azzal kiegészítve, hogy a célhoz kötött beruházás olyan elemeket tartalmaz, amiket korábban a főváros is megfogalmazott. Az összeg kifizetését egyébként már korábban vállalta a kormány, ennek tesznek most eleget.

Forrás: FB/Novák Katalin

További programok »

Itthon

FEL