125 éves az Alföldi Első Gazdasági Vasút

2019. szeptember 10. 16:03 | Kovács Dávid

45 656 napja, azaz éppen 125 éve indult el a közlekedés az Alföldi Első Gazdasági Vasúton! A kerek évforduló alkalmából egy újabb különleges síndarabbal bővült a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar állandó kiállítása.

Az Alföldi Első Gazdasági Vasút (AEGV) történetét Meszezsán László, a MÁV békéscsabai forgalmi csomóponti főnökség állomásfőnöke, valamint Nagy József, a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi titkára idézte fel. A vonal első szakaszát 1894-ben építették Kovácsháza és Kupapuszta (később Cikóhalom) között, majd 1926-ra összesen 152 kilométerre bővítették. A hálózat egy keskeny nyomtávolságú vasút volt, amelyet az először a teherforgalomnak készült.

- Letették a síneket, a talpfákat a földre és a könnyű szerkezetű mozdonyok, kocsik olyan helyekre is eljutottak, amelyeket közúton szinte nem is lehetett megközelíteni. Például itt Békés megyében a cukorrépaföldekre, kukoricaföldekre ezen az útvonalon jutottak el. Elsősorban a mezőgazdasági termények szállítására használták, később pedig már személyszállításra is igénybe vették - fogalmazott a kuratóriumi titkár.

 

(Fotó: Máthé Csongor)

(Fotó: Máthé Csongor)

 

A II. világháború alatt bombatámadás érte Békéscsabát, melynek következtében a vasúti pályákban és a járművekben is komoly károk keletkeztek. A kisvasút leállt, majd magántulajdonból állami tulajdonba került. A hálózat történetéről Felek Ferenc és Tasnádi Tamás készített kiadványt.

- Igyekeztünk az utca emberének, a hétköznapi ember nyelvén írni arról, hogy igazából hogyan működött az AEGV. Arról, hogy mit jelentett Békés vármegyének, mert akkor még Osztrák-Magyar Monarchiáról beszélhettünk. 125 évvel ezelőtt indult a történet és a könyv a II. világháború vonaláig mutatja be a kisvasút működését, hétköznapjait, nehézségeit, örömeit - emelte ki Felek Ferenc amatőr vasúttörténész és publicista.

 

(Fotó: Máthé Csongor)

(Fotó: Máthé Csongor)

 

A megnyitón egy különleges síndarabot is lelepleztek, amely az Alföldi Első Gazdasági Vasút vonalából származik, a rajta olvasható szöveg pedig lézervágással készült.

- Az Alföldi Első Gazdasági Vasútnak volt egy logója, ez adta az alapötletet, hogy egy központi helyen felhívja magára a figyelmet. A legfontosabb információkat szerettül volna átadni, azt, hogy mikor indult, és azt, hogy szeptember 10. a 125. évforduló - hangsúlyozta Sós Imre, a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar állomásfőnöke.

A turisztikai főpályaudvar állandó kiállítását egész évben, minden nap láthatják az érdeklődők a Gőzmalom téren.

 

További programok »

FEL