120 motoros tréningezett Szarvason a közlekedés biztonságáért

2024. március 29. 12:11 | Fajó Attila

A Szarvasi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága a helyi Honvédelmi Sportközponttal és a HUMDA Zrt. -vel összefogva motoros tréninget szervezett a motorvezetőknek. A szerte a vármegyéből érkező motorosok számára a programok mellett családi napot is tartottak.

A rendezvény céla az volt, hogy minél több motorvezetőt felkészítsen a biztonságos, szezonális közúti közlekedésre, és baleset esetén az elsődleges egészségügyi ellátás tudását felfrissítse. A jelenlévő motorosok forgószínpadszerűen 3 szarvasi helyszínen vehettek részt az esemény különböző programokkal tarkított állomásain. A Honvédelmi Sportközpontban a helyi rendőrök segítségével balesetmegelőzési oktatásban vehettek részt, illetve két nagyobb szarvasi áruház parkolójában pedig előre kialakított tesztpályákon gyakorolhattak és fejleszthették technikai tudásukat a motorvezetés terén.

Deményné Tűri Zsanett rendőr hadnagy, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kiemelte: a balesetmegelőzés kiemelten fontos a rendőrség számára, főleg a motorosok tekintetében, akik a forgalomban való részvétel szempontjából a legvédtelenebb szereplői a közlekedésnek. Védő karosszéria hiányában az összpontosított figyelem, a szabályok betartása és a helyes elsősegélynyújtási ismeretek szavatolják legnagyobb mértékben a biztonságukat.

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. képviseletében Sági Tibor szakmai tanácsadó kiemelte: az egész napos program során igyekeztek a jelenlévő motorosokat friss információkkal ellátni, meglévő szakmai ismereteiket elmélyíteni és a vezetői rutint tovább fejleszteni, amelyek szükségesek az egyéni biztonságuk érdekében.

 

Galéria

 

További programok »

FEL