Végveszélybe kerültek a látszerészek

2020. április 7. 18:37 | behir.hu

A járványhelyzet miatt a tizedére zuhant a hazai optikák bevétele. Az 1200 üzletben 13-14 ezren dolgoznak, a cégek bő negyede már megszüntette az alkalmazottai munkaviszonyát, vagy fizetés nélküli szabadságra küldte őket.

Karvázy Attila, a Magyar Optikus Ipartestület (MOI) elnöke a Világgazdaságnak úgy fogalmazott: Katasztrofálisan érinti az optikai szakmát a koronavírus miatt kialakult helyzet, az üzletek árbevétele 10 százalék alá csökkent az utóbbi hetekben.

A MOI és a Magyar Látszerész Szövetség ezért közösen megfogalmazott egy beadványt a pénzügyi, az innovációs és technológiai tárca vezetőjének, az emberi erőforrások miniszterének, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének, amelyben – a katások mintájára – a járulékbefizetések alóli mentességet kérik a vállalkozások számára. Szabadi Zsolt, a látszerészszövetség elnöke lapunknak elmondta: Magyarországon 1200 optikai szaküzlet működik, közülük 200 hálózatban, a beszállító cégek száma pedig 80-ra tehető. A mostani helyzetben az üzletek mintegy 60 százaléka van nyitva, de sokszor ezek is csak ügyeleti rendszerben.

 

(Kép forrása: Pixabay)

 

A hazai optikákban 13-14 ezren dolgoznak, vagyis 50-60 ezer ember megélhetése került veszélybe a járványhelyzet miatt, ennek ellenére ez a szakma még nem került be a gazdaságvédelmi intézkedések kedvezményezetti körébe – hangsúlyozta mindkét szakmai szervezet elnöke. Pedig a Nemzeti Cégtár adatai szerint 2014 és 2018 között már majdnem megduplázódott, 27,5 milliárdról 48 milliárd forintra nőtt az optikai eszközöket gyártó cégek forgalma.

A magyar piac vezető szereplője a Grand Vision Hungary Kft., a 40 országban jelen lévő Grand Vision csoport hazai leányvállalata. A csaknem 150 boltot lefedő hálózat árbevétele az Opten adatai szerint 2018-ban meghaladta a 23 milliárd forintot az egy évvel korábbi 21 milliárd után.

A fertőzésveszély miatt a szem­orvosokhoz hasonlóan az opto­met­risták is gyakorlatilag felfüggesztették a látásvizsgálatokat, és ezzel az optikák gazdaságilag ellehetetlenültek.
 

Szabadi Zsolt a Világgazdaságnak hangsúlyozta: a magánvállalkozás keretében működő bezárt optikák bevétele nullára csökkent, de a nehézségek ellenére létrehozták az ügyeletes optikákat megjelenítő weboldalt, hiszen a magyar lakosság fele szemüveges, és bármikor történhet baleset a látást segítő eszközökkel.

Forrás: vg.hu

További programok »

FEL