Véget ért a Toldi Miklósról szóló játékfilm forgatása Gyulán

2019. szeptember 4. 08:49 | behir.hu

Három hónap alatt befejeződött a Toldi című film forgatása az elsőfilmes Baranyai Tamás rendezésében - jelentette be Gyula város alpolgármestere, a film producere sajtótájékoztatón kedden Gyulán.

Kónya István (Fidesz-KDNP) elmondta: a film az Interreg Románia-Magyarország határon átnyúló program keretében készült. A gyulai önkormányzat a partiumi Nagyszalonta várossal pályázott, és közösen 80 ezer euró  (25,7 millió forint) támogatást nyertek el. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap forrásából Gyula városa a Toldi-film elkészítését vállalta, míg Nagyszalonta különböző kulturális programokat szervezett annak érdekben, hogy a két település lakossága jobban megismerhesse egymást.

A Toldi-filmről szólva hozzátette: Arany János elbeszélő költeményének 21. századi feldolgozásában a helyi fiatalok mellett olyan színészek is szerepet vállaltak, mint például Koncz Gábor, Reviczky Gábor és Kovács István, sőt szerepel a filmben - mint cseh vitéz - az erőemelő Fekete László is.

A mintegy 13 millió forintos költségvetésből végül egyórás játékfilm készül, amelynek utómunkálatai most zajlanak. A tervek szerint a filmet szeptember 20-án két alkalommal is bemutatják a helyi művelődési házban.

Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy Arany János műve az általános és középiskolákban kötelező olvasmány, azért abban bízik, hogy a helyi tankerület minden iskolájában vetíteni tudják az alkotást, de a terveik szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ támogatásával országosan a diákok elé kerülhet a film.

Baranyai Tamás elsőfilmes rendező szólt arról, hogy bár 21. századi környezetben forgatták le a Toldit, vagyis a szereplők, közöttük rengeteg diák civil ruhában szerepel, ennek ellenére valamennyi fontos epizódot megjelenítik a filmben, vagyis követték a mű eredeti menetét, sőt az eredeti szövegeket narrátor segítségével idézik fel. A Toldi film egyben "gyulai imázsfilm" is, hiszen az események hátterében többek között a Gyulai vár, a Várfürdő, az Erkel-ház is látható - tette hozzá.

Forrás: MTI

 

 

További programok »

FEL