Utoljára osztottak maszkot a Szeretlek Békéscsaba Egyesület tagjai

2021. március 6. 10:45 | D. Nagy Bence

Fél év alatt 50 ezer arcmaszkot osztottak szét a járókelők között.

– Nagyon hosszú volt ez a fél év, de bátran nézhetünk a tükörbe, hiszen civil szervezetként mindent megtettünk a vírus elleni küzdelemben – mondta el Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke a szombati maszkosztás alkalmával. 

Az egyesület tagjai legutóbb nemcsak arcmaszkokat, de figyelemfelhívó kártyákat is osztottak, amelyekkel az oltás fontosságára irányították a reflektorfényt.

– Most már az oltásé a főszerep. Mind az öt vakcina, amely Magyarországon elérhető, működik, így továbbra is arra biztatok mindenkit, hogy éljen az oltóanyag beadatásának lehetőségével – emelte ki az egyesület elnöke.

A civil szervezet a maszkosztás mellett véradásokat is szervezett.

– Az elmúlt fél év során három véradó napunk volt 267 véradóval, összesen 120 liter vért gyűjtöttünk. A maszkosztás befejése után folytatjuk az egyesülei munkát többek között az online irodalmi estekkel, de május 20-ára egy kisebb léptékű véradást is tervezünk. Külön szeretném kiemelni, hogy a maszkosztó kampány során az egyesület egyetlen sem tagja fertőződött meg koronavírussal – hangsúlyozta Frankó Attila. 

További programok »

FEL