Újabb sikeres akciókat hajtott végre a Nébih Állami Halőri Szolgálata

2018. március 25. 18:33 | behir.hu

A március 15-i hosszú hétvégén sem tétlenkedett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). A halőrök a Felső-Tisza mentén tartott ellenőrzés során első ízben egy gereblyést fogtak el, majd egy kisszerszámos halászt értek tetten, aki a jogszabályi előírásokat megszegve halászott.

Az elmúlt hosszú hétvégén a Felső-Tisza-vidéken teljesítettek szolgálatot az ÁHSZ halőrei, számolva azzal az eshetőséggel, hogy a folyón megindult árhullám előcsalja a tilosban járó horgászokat, halászokat is. Az akció során a járőrpárosok több pontról is figyelték a csobaji Tisza-gátat, valamint az odavezető szerviz utat. A szervezett megfigyelés eredményesnek bizonyult: két nap alatt két szabálysértő került a szakemberek kezére.

A razzia első napján, az esti órákban egy nagy sebességgel közlekedő járművet próbáltak megállítani az ÁHSZ ellenőrei. A gépkocsi átvizsgálásakor egy zsákban három szürkeharcsát találtak a halőrök, melyeken jól látható helyen, több vérző seb is volt. Az autó utasa bevallotta, hogy tiltott módon (gereblyéző módszerrel) fogta a halakat a Csobajhoz közeli Kifli tavon.

 

 

Kép forrása: portal.nebih.gov.hu

 

 

A Borsod megyei település térségében másnap egy kisszerszámos halászt figyeltek meg az állami halászati őrök, miközben az egy zsákot rejtett el a vízpart közelében. A rajtaütés során bebizonyosodott, hogy a zsákban két, fajlagos tilalmi időszakban kifogott csuka lapult. A hatósági szakemberek a helyszínen visszatartották a jogsértő személy állami halászjegyét, valamint a fogási naplóját.

 

 

Kép forrása: portal.nebih.gov.hu

 

 

A Nébih mindkét esetben hatósági eljárást indít.

Halállományunk nemzeti kincs, amennyiben szabálytalanságot tapasztal, kérjük, haladéktalanul jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre!

 

Forrás: portal.nebih.gov.hu

További programok »

FEL