Újabb ipari csarnok épül Békésen, már jelentkeznek a vállalkozások

2023. szeptember 15. 16:50 | Hidvégi Dávid

Sikeresen pályázott a békési önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz „Helyi gazdaságfejlesztés” elnevezésű kiírására, melynek részeként 299,99 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projektben a Csabai utca 81. szám alatt felépül egy összesen 652 négyzetméter alapterületű ipari csarnok, valamint felújítanak egy, a területen lévő irodaépületet.

A fejlesztés önkormányzati tulajdonú, a helyi építési szabályzat szerint gazdasági, kereskedelmi és szolgáltató besorolású területen valósul meg. Ezt a helyet a békési lakosok csak régi Szekeres-tanya néven szokták illetni.

A város polgármestere a pénteki sajtótájékoztatón kiemelte: még az előző önkormányzati ciklusban vásárolták meg az ingatlant, ahol szintén a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából, 250 millió forintból építettek fel egy hűtőházaz. Kálmán Tibor elmondta: 300 millió forintból most egy újabb 652 négyzetméter alapterületű ipari csarnokot építenek, amit 8 darab, 81,5 négyzetméteres egységre bontanak szét. Hozzátette: a területnek jó az adottsága, hiszen közel van Békéscsabához és a gyorsforgalmi úthoz is.

– Az előzetes beszélgetéseink alapján már meg is vannak a bérlőink ezekre a csarnokokra. Nagyon színes a paletta, ami az inkubátorházunknál is látszódik. Összeszerelő üzemek, szerelőműhelyek és varrodák is érdeklődtek. Nagyon bizakodó vagyok, hogy amint elkészül az épület azonnal teltházzal üzemel majd – hangsúlyozta ki a városvezető.

 

 

A területen meglévő, jelenleg kihasználatlan irodaépület részbeni felújítása homlokzati felújítás, szigetelés, nyílászárócsere is a projekt része, ahol tervezett azok a bérelhető helyiség kialakítása, amelyek a betelepült vállalkozásokat szolgálják.

A térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy Magyarország eddig is támaszkodott a kis- és középvállalkozásokra, hiszen a foglalkoztatásban nagy szerepet vállalnak. Dankó Béla fontosnak tartja, hogy ne csak a nagy cégek, hanem a kisebb vállalkozások is fejlődjenek.

– A kis cégek esetében fontosak az önkormányzatok, akik abban tudnak segíteni, hogy helyet biztosítsanak a vállalkozásoknak. Egy-egy cégnek nagyon megterhelő lenne, hogy csarnokot építsen. Az önkormányzatoknak erre lehetőségük van és bérbe adhatják az ingatlant, ezzel a vállalkozás a neki szükséges infrastruktúrához jut – fogalmazott. Hozzátette: a kormány komoly célja, hogy legkésőbb jövőre olyan fejlődési pályára álljon a gazdaság, ami új lendültet adhat az országnak, ezen múlnak a fejlesztések is. Arról is szólt, hogy amint elkészül az M44-es gyorsforgalmi út, akkor könnyen megközelíthető válik a térség, így a régi vállalkozások tovább fejlődhetnek és újak is jöhetnek a vármegyébe.

A háttérben már zajlik az engedélyeztetési folyamat, az önkormányzat még idén szeretne szerződést kötni a nyertes kivitelezővel. Ha minden jól megy, akkor legkésőbb tavasszal elindul az építkezés és még 2024-ben elkészül a csarnok.

Galéria

További programok »

FEL