Új tűzoltótechnika Békés megyében

2017. december 22. 09:55 | behir.hu

Ünnepélyes keretek között szolgálatba állt a Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon az új Heros-Rába Aquadoux-X 4000-es típusú gépjárműfecskendő csütörtökön.

A rendezvény megnyitásaként Kiss András tűzoltó ezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott igazgató köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy Békés megyében ez a hatodik hazai gyártású gépjárműfecskendő, amelyet átadtak, így mindegyik hivatásos tűzoltóparancsnokságon szolgálatot teljesít egy-egy új gépjármű. Ezek a gépjárművek teljes málhával felszereltek, minden olyan eszköz megtalálható rajtuk, ami a beavatkozásnál szükséges lehetnek.

A beszédet követően az igazgató átadta a gépjármű indulókulcsát Tóth Péter tűzoltó őrnagynak, a Mezőkovácsházi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnokának.

A rendezvény utolsó mozzanataként Béni Attila mezőkovácsházi járási hivatalvezető pohárköszöntőt mondott. Elsőként megköszönte ezredes úrnak, hogy a dél-békési településre is kerülhetett egy új gépjárműfecskendő, amely Mezőkovácsházán túl a térség településeinek lakosságát is szolgálja. Végül azt kívánta az állománynak, hogy a vadonatúj gépjárműfecskendőt keveset használják beavatkozásoknál, inkább gyakorlatokon legyen szükség rá.

Az új tűzoltójármű rendszerbe állítása alkalmából a térség országgyűlési képviselője, Simonka György is üdvözletét fejezte ki és jó egészséget, sok sikert kívánt a tűzoltók munkájához.

Az ünnepséget követően a tűzoltóparancsnok bemutatta a gépjárműfecskendő felépítését és funkcióit a vendégeknek.

Forrás: bekes.katasztrofavedelem.hu

További programok »

FEL