Új buszok segítik a gyulai tömegközlekedést

2020. november 12. 16:57 | behir.hu

2020. november 10-e óta két új csuklós busz rója a gyulai utakat.

– A modern járművek a város helyi közlekedésében teljesítenek szolgálatot. A társaság a települési önkormányzatokkal szoros együttműködésben arra törekszik, hogy a járműmodernizáció megvalósításával egyre több településen javítsa a helyi közösségi közlekedési szolgáltatás színvonalát – olvasható a Volánbusz Zrt. közleményében. Mint írják, egy márciusi beszerzésnek köszönhetően Zalaegerszeg, Győr, Székesfehérvár és a budapesti agglomeráció mellett Gyulán fiatalodhat az autóbusz-állomány.

– Nagy előrelépés az új, alacsony padlós járművek beszerzése, az idősek, a kismamák és a mozgásukban akadályozott embertársaink közlekedési feltételei is javulnak. Gyula város számára a környezettudatos városfejlesztés szempontjai a közlekedésfejlesztésre is érvényesek, ezért örülünk annak, hogy az új buszok környezetkímélőbbek a korábbiaknál – mondta el Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. Hozzátette, hogy az önkormányzat a 2020-as költségvetésben várhatóan 50 millió forintot költ a helyi buszjáratok működtetésére.

Az új, Mercedes buszok a leghosszabb, 4-es számú vonalon, Gyula Vasútállomás – Gyulavári – Dénesmajor között szállítják az utasokat. 

– Társaságunk Gyulán hat járművel látja el a szolgáltatást, melyek átlagéletkora 14,3 év. A helyi autóbusz-állomány egyharmadának lecserélésével az átlagéletkor 8,1 évre csökken, ami jelentős javulást jelent a közösségi közlekedés színvonalában – emelte ki Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója. 

A kormány legutóbbi rendeletei szerint november 11-től nemcsak a járműveken, valamint a zárt utasforgalmi terekben kell maszkot viselniük, de az állomások, megállóhelyek és megállók teljes területén is. 

Forrás: Volánbusz Zrt.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL