Továbbra is várja a diákokat a „Nyitott bíróság” program

2019. október 1. 13:27 | behir.hu

Töretlenül zajlik a Nyitott bíróság program a megyei bíróságokon. Az új tanév kezdetén ismét megnőtt az érdeklődés a rendezvények iránt.

A programról Tázlóné dr. Kiss Mónika Békés megyei kapcsolattartó osztotta meg tapasztalatait. A Gyulai Törvényszék által közreadott interjúban a szakember elmondja, hogy a megyében a program országos összehasonlításban is sikeresnek számít, a megyei bíróságok a megtartott előadások és programok száma alapján 2018-ban a középmezőnyben voltak. Az elmúlt három év adataira alapozva rámutatott, hogy éves szinten 1 800 és 2 000 diák vesz részt a rendezvényeken. A Nyitott Bíróság program nemcsak a diákok, hanem a bírósági dolgozók közt is népszerű, hiszen az egyes rendezvények lebonyolításában 22 bírósági dolgozó (bíró, bírósági titkár és fogalmazó) vett részt.

A programot az Országos Bírósági Hivatal a társadalmi felelősségvállalás jegyében indította, amely a fiatalabb generációk jogtudatos állampolgárrá válását segíti elő. Így a résztvevők megismerkedhetnek a bűnmegelőzés fontosságával, az alapvető polgári jogi és ehhez kapcsolódó családjogi szabályokkal, valamint a munkajog világának egyes kérdéseivel is.

A Békés megyei kapcsolattartó jelezte, hogy az igényeket is felmérve új elemeket tettek elérhetővé, lyen például az idén bevezetett „XXI. századi technológia a bíróságon” elnevezésű programelem, amelynek során bemutatják a bírósági távmeghallgató rendszert, a beszédfelismerő programot és az elektronikus ügyintézés menetét. Mint mondta, az általános iskolásokkal osztályfőnöki vagy etika órákon szoktak beszélgetni, míg a középiskolások jellemzően már eljönnek a bíróságra, így egy tárgyalóteremben történik a jogismereti előadás, sőt, kifejezett kérésre tematikus előadásokat is tartanak (például internetes zaklatás, közösségi média).

A tapasztalatok szerint a programelemek közül a perszimuláció a legnépszerűbb, ilyenkor a diákok egy tárgyalótermi szituációban találják magukat.

– Én szoktam vezetni a tárgyalást, mint bíró, viszont az ügyészi és védői, jogi képviselői szerepekben a diákok improvizálnak. Az a tapasztalatom, hogy nagyon lelkesek és ügyesek, a kiosztott szerepeket jól alakítják. Ezeknek a perszimulációknak körülbelül 85%-a büntetőjogi témájú, általában lopásról, garázdaságról, esetleg kábítószer birtoklásáról szólnak a jogesetek. Ezen kívül a szabálysértési ügyszakra is mindig igyekszem felhívni a figyelmet, mivel bármelyik fiatallal megtörténhet, hogy a piros lámpánál vagy biciklizve megy át a zebrán. Ilyenkor jó, ha tudják, hogy milyen eljárásra és következményekre számíthatnak. De említhetném azt az eset is, ha egy üzletből ellopnak egy csokit, vagy megesznek egy péksütemény. Ennek a szabálysértési törvény szerint akár 72 órás őrizet is lehet a következménye – fogalmazott Tázlóné dr. Kiss Mónika, hozzátéve, hogy a bírósággal nem csak a felnőttek kerülhetnek kapcsolatba. A felnövekvő generációnak is fontos, hogy ne félve tekintsen a bírósági szervezetrendszerre, a bírósági eljárásokra. A program segít, hogy a diákok otthonosabban tudjanak mozogni a jog világában, és tájékozottabbak legyenek az ügyeik intézése során, megismerjék jogaikat és kötelezettségeiket – tette hozzá a Békés megyei kapcsolattartó.

További programok »

Gyula

FEL