Tovább szárnyal a forint - Közel a 322-es euró

2018. november 2. 12:10 | behir.hu

Bár a hazai tőzsde ma zárva tart, a forint ettől még nem alszik, sőt látványos erősödést tudott eddig produkálni.

Tegnap fontos szinteken áttörve gyengült a forint a vezető devizákkal szemben, ma azonban látványos fordulatnak lehetünk szemtanúi: az euróval szemben a nap eleji 324,5-ös szintről már egészen 322-ig tudott erősödni a hazai fizetőeszköz, miközben a dollár-forint kurzus a tegnapi 287-es szintről 282,5 alá bukott.

A fordulat első sorban annak köszönhető, hogy a dollár az elmúlt napok látványos erősödését követően ma gyengélkedik, a dollár index lefordult több mint egyéves csúcsáról.

Forrás: Porfolio.hu

További programok »

Pénzügy

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL