Több mint hatmillió forint értékben kapott eszközöket az orosházi kórház

2021. január 5. 11:28 | behir.hu

A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet műszereket, vizsgálatokhoz, műtétekhez szükséges eszközöket vásárolt abból az összegből, amit a Kórházért Alapítvány pályázatán nyert el 9 osztály és gyógyító részleg.

A Kórházi Alapítványt három évtizeddel ezelőtt hozták létre annak érdekében, hogy az kórház eszközparkját bővítsék.

– Kétévente írunk ki pályázatot a gyógyító egységeknek, összesen több millió forintos támogatási értékben. Ennek nagy része műszer pályázat, kisebb része fiatal orvosok továbbképzésére szól – ismerteti a célokat Körmendi János. Az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, 2020-ban kizárólag fejlesztési célú pályázat érkezett. – Összesen 6,3 millió forint értékű műszert és egyéb, a gyógyításhoz szükséges eszközt tudtunk szerezni az orosházi kórházi osztályoknak. Nagy örömünkre szolgál, hogy a járvánnyal nehezített időkben is tudtunk segíteni a gyógyító részlegeknek – tette hozzá Körmendi János.

A Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet főigazgatója december 28-án vette át az adományba kapott műszerek hivatalos dokumentációját.

– Az alapítvány hosszú évek óta támogatja kórházunk munkáját, általuk sok értékes és fontos eszközzel gyarapodott műszerparkunk. A kórház összes dolgozója nevében köszönjük a támogatást és ahogy elnök úrral megbeszéltük, a jövőben is szeretnénk folytatni az együttműködést – fogalmazott dr. Duray Gergő.

 

A Kórházi Alapítvány pályázatán az alábbi eszközök érkeztek az osztályokra idén.

  • Neurológiai Osztály: 3 db kombinált éjjeli szekrény, 4 db kórtermi éjjeliszekrény
  • Pathológiai Osztály: metszetterítő vízfürdő készülék
  • Radiológiai Osztály: Samsung CIB rendszer Digitális Flat Paneles Detektor csomaghoz, tartozékokkal és szerviz szolgáltatással
  • Sebészeti szakág: a haladó laparaszkopos vastagbél-, akut (appendectomia)- és tervezett sérv sebészeti beavatkozásokhoz 2 db szívó öblítő fej, 2 db olló, 1 db tűfogó és 2 db anatómiás fogó
  • Fül-Orr-Gégészeti Részleg: klinikai audiométer felújítása, hitelesítése és kalibrálása
  • Egynapos szemészeti részleg: szürkehályog ellenes műtétekhez használatos ultrahangos eszköz, ami szétzúzza a szemlencse belső tartalmát
  • Szülészet Nőgyógyászati Osztály: összesen 46 féle különböző eszköz (sebészeti csipeszek, kendőcsipesz, kendőfogó, érfogók és egyéb műtéti eszközök)
  • Traumatológiai Osztály: 3 db röntgenhez és egyéb vizsgálatokhoz használt védőkötény
  • Gasztroenterológia, központi endoszkópos labor: gyomor- és bélrendszeri vizsgálathoz szükséges kiegészítő eszközök (polip eltávolításra alkalmas hurkok, vérzéscsillapító készletek, idegentest fogók)

További programok »

FEL