Több mint egymillióan írták alá a Minority SafePack-et

2018. augusztus 1. 06:49 | behir.hu

Összesen 11 országból 1 millió 128 385 aláírás gyűlt össze a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatására, miután az érintett tagországok hatóságai hitelesítették az aláírásokat – közölte kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

A kezdeményezők eredetileg 1 millió 320 246 aláírást nyújtottak be, ebből az Európai Unió 28 tagállamának nemzeti hatóságai 1 millió 128 385-öt hagytak jóvá. Azt is igazolták, hogy összesen 11 tagállamban sikerült elérni a a szükséges minimális támogatói küszöböt, noha a törvényes előírások szerint csak hét államban lett volna kötelező. A tizenegy ország: Románia, Szlovákia, Magyarország, Bulgária, Lettország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Szlovénia, Litvánia és Olaszország.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: örülnek, hogy a tagállamok nemzeti hatóságai jóváhagyták a támogatói nyilatkozatokat, mert ez azt jelenti, hogy a kezdeményezés beterjeszthető az Európai Bizottsághoz. Úgy vélte, az RMDSZ-nek az európai kisebbségvédelem zászlóshajójaként sikerült megmozgatnia az európai kisebbségeket, amelyek aláírásukkal egyértelműen kifejezték igényüket, hogy az Európai Unió rendezze helyzetüket.

– Ez az eredmény az európai nemzeti közösségek, a Kárpát-medencei magyar közösség sikere, valamint az RMDSZ nagy nemzetközi sikere – mondta Porcsalmi Bálint, aki emlékeztetett: a Minority SafePack csak az ötödik európai polgári kezdeményezés az eddigi 70 közül, amely sikeres volt. Porcsalmi szerint a számok nemcsak sikert, hanem felelősséget is jelentenek. Elmondta: tisztában vannak azzal, hogy akkor kell benyújtani az aláírásokat az Európai Bizottságnak, amikor megvan a megfelelő támogatásuk.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL