– Bár konkrét emlékeim nincsenek, mert 2 és fél éves koromban elkerültünk onnan, de most is megvan az az érzés a lelkemben a hegyek csendjéről, nyugalmáról. Szeretek arra a vidékre járni – emlékszik vissza a kezdetekre mosolyogva. Berecz Emese története az 1950-es évek végén, Romániában kezdődött, amikor egy pici hegyi faluba, az Erdélyi-szigethegység belsejébe, Mócvidékre, az Aranyos patak völgyében lévő Aranyosvágásra helyezték édesapját körzeti orvosnak. Itt, ebben az Isten háta mögötti kis hegyi településen született 1957 tavaszán a család harmadik gyermekeként.
Boldog iskolás évek a soknyelvű közegben
Az első tényleges emlékei Temesvár mellől, Lieblingről vannak, ahová édesapját követve költözött a család. Ott járt német óvodába és általános iskolába, itt tapasztalta meg először a soknemzetiségű közeget.
A gimnáziumi éveket már Resicabányán töltötte, de még ekkor sem volt az orvoslás a középpontban, hiszen egy turisztikai gimnáziumba felvételizett.
– Imádtam a nyelveket, hiszen egészen kiskoromtól több nyelvű közegben éltem magyarok, románok és németek között, így ezt a három nyelvet mondhatni az anyatejjel szívtam magamba. Ötödikes voltam, amikor elkezdtem a franciát, majd hetedikben jött hozzá az angol is. Ezért kerestem olyan gimnáziumot, ahol ezeket tovább lehetett fejleszteni, ez pedig Resicabányán volt a legközelebb, a turisztika szakon. Rengeteget adott ez az iskola is – mondja.
Hangsúlyozza, egészen az egyetemig román és német iskolába járt, hiszen Bánátban, ahol felnőtt, szórványmagyarság volt, békében laktak együtt magyarok, románok, szerbek, németek.
– Különleges volt, hiszen mindenki ezen nyelvek egyfajta keverékét beszélte, mégis könnyen megértettük egymást. Csak amikor az egyetemre mentem, ott szembesültem vele igazán, hogy én magyar vagyok – meséli.
Turisztikai gimiből az orvosi pályára
Ahogy Berecz Emese életében sok minden, a gimnázium utáni továbbtanulás is érdekesen alakult.
– Mindig is érdekelt az emberi lélek, annak összetettsége, bonyolult, sokszor nehezen magyarázható működése. Ezért még a gimiben azon vacilláltam, hogy pszichológus vagy pszichiáter legyek. Az utóbbi mellett döntöttem. Érettségi után felvettek a kolozsvári Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemre. Szép és tartalmas évek voltak, ám végül az élet úgy hozta, nem lettem, nem lehettem pszichiáter – meséli, de hozzáteszi, ettől egyáltalán nincs elkeseredve.A kolozsvári orvosi egyetemen ismerte meg férjét, aki évfolyamtársa volt (dr. Gáspár István, kórházunk elismert neurológus főorvosa. A szerk.). Erre mondják, hogy szerelem első látásra. Negyedévben össze is házasodtak, majd nem sokkal később megszületett első lány gyermekük. A diploma megszerzése után Máramarosszigetre kerültek, ott született második lányuk. Innen újabb költözés következett Sárközújlakra, ahol körzeti orvosként dolgozott. Azt mondja, nem volt egyszerű abban az időben a romániai orvoslás, viszont a nehézségek megtanították őket arra, hogyan oldjanak meg lehetetlennek tűnő helyzeteket is.
A nagy kihívás - országot és szakmát váltani
Az igazi változás 1990 nyarán jött el, amikor áttelepültek Magyarországra.Tulajdonképpen az ismeretlenbe indultak két kisgyerekkel.
– Mivel férjemmel együtt végzett orvosok voltunk, reménykedtünk benne, hogy találunk munkát, és abban is megállapodtunk, nem nehezítjük az életünket, nem válogatunk, elfogadjuk az első lehetőséget. Így kerültünk Orosházára, ahol számomra több lehetőség is adódott, ezek közül választottam a laboratóriumot. Ezt a döntésemet sosem bántam meg, de azért maradtam az emberi lélek szerelmese – fogalmaz.
A laboros munka olyan, mint a kutatóké
Az első években labor orvosként, majd 1994-től labor szakorvosként Bertók Éva és Pászti Erzsébet főorvosok mellett tanulta a szakmát. 2003-ban kérték fel a laboratórium vezetésére, innentől ő maga szervezte és vezette a folyamatos technikai, szakmai megújulást. Közvetlen kollégái elmondása alapján kedvessége, mosolya, szerénysége mindenkire nagy hatással volt, szakmailag pedig naprakészen, sokat tanulva vezette az osztályt.
– A laborosok munkája kicsit olyan, mint egy kutatóé. Elszigetelt, csendes, de ha megtaláljuk benne a szépséget, nagyon impulzív. Ez a modern orvoslás egyik alapja, hiszen nélkülünk sok orvosi szakma nem boldogulna. Ez háttérmunka, de nagyon fontos amit csinálunk – összegzi saját szakterületét a főorvosnő.
Több mint három évtizedig járt be nap mint nap az orosházi kórház laboratóriumába. Ez idő alatt végigkövette a központi laboratórium fejlődését, változásait, így adódott a kérdés, 1990 óta mennyit változott a munkája?
– Köszönőviszonyban sincs a mostani az akkorival, ezt szavakkal nehezen lehet kifejezni. Amikor kezdtem, mindent kézzel végeztünk, egyesével, pipettával dolgoztunk fel minden vérmintát. Aztán néhány évvel később megkaptuk az első automata gépet, és onnantól szép lassan minden kicserélődött. A régi vizsgálatok elmaradtak, jöttek az új gépek mellé az új eljárások is. Mostanság pedig őrült tempóban zajlik a változás, a fejlődés, nagyon modern gépek vannak a laboratóriumban. Folyamatos tanulás, tapasztalás szükséges, hogy lépést tudjunk tartani a modern orvoslás igényeivel. De a csapat, amely a laborban dolgozik, nagyon felkészült és naprakész – dicséri kollégái hozzáállását, szakmaiságát.
– Életem első 33 évet töltöttem Romániában és 2023-ban lesz 33 éve, hogy Orosházán élünk a családommal. Ez így szép, ez így kerek. Van egy kedvenc idézetem: “Nem az a boldog, aki azt csinálja, amit szeret, hanem aki szereti azt, amit csinál”. Az én esetemben ez pont ilyen volt. Idekerültem, menet közben pedig nagyon megszerettem a laboros munkát. Most jönnek a nyugdíjas évek, de ha erre járok, biztos bejövök, mert ezt a közeget, közösséget nem lehet csak úgy egyik napról a másikra magunk mögött hagyni – zárja a beszélgetést Dr. Gáspár Berecz Emese.
Nyugdíjas éveihez sok erőt és egészséget kívánunk a kórház összes dolgozója nevében!
Életrajz:
Dr. Gáspár Berecz Emese 1957. május 7-én született a mai Románia területén, a Fehér megyében található Aranyosvágáson (Sacatura). Általános iskoláit Lieblingen és Temesváron, a gimnáziumot Resicabányán végezte, a kolozsvári Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen 1984-ben diplomázott általános orvosként.
A három éves kötelező kórházi gyakorlati időszak után a romániai Sárközújlakon volt körzeti orvos egészen 1990 júniusáig, amikor családjával együtt Magyarországra, Orosházára települtek. A központi laboratóriumban először labor orvosként, majd 1994-től labor szakorvosként dolgozott, 2003 óta osztályvezetőként vezette a központi laboratórium szakmai munkáját.
Forrás: Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet
