Rakonczay Gábor elmondta, az előadás témája az a tizennyolc éves pályafutás, amelynek végére a meghívóban szereplő hetvenöt napos óceánátkelés tett pontot. Kiemelte, minden egyes lépcsőfokhoz – legyen az óceánátevezés, grönlandi átkelés vagy a Déli-sark meghódítása – egy-egy sztori társul, így érkezünk el az utolsó nagy utazáshoz.
– Mivel ez nekem egy pályalezáró projekt volt, ezért ennek szerves részét képezi az az ív, amely idáig elvezetett. Ebben van Déli-sark, két grönlandi átkelés, négy Atlanti-óceán átvitorlázás, páros óceánátevezés, két szóló kenus út és az ultrafutóvilágbajnoki győzelem, illetve az ahhoz vezető út. Ezek mind-mind egy-egy lépcsőfokot jelentettek az utamon. Egy-egy sztorit emeltem ki mindenhonnan, amelyek egy szép ívet adnak majd ki – sorolta, mire számíthat a rá váró hallgatóság.

A többszörös óceánátkelő kalandort teltház várt a szabadkígyósi kastély kávézójában. A világrekordernek már a terembe való bejutás sem volt egyszerű, többen is megállították, elismerő szavakkal és természetesen kérdésekkel árasztották el, de Rakonczay Gábor ennél ezerszer nagyobb „viharokkal” is megküzdött már, így hamarosan belekezdhetett a hétköznapi ember számára szinte felfoghatatlan teljesítmények történeteibe, amelyek akár egy motivációs tankönyvben is megállnák a helyüket.
– Volt egy nagy elképzelésem, egy komoly célom, amely teljesen hihetetlen volt, lehetetlen volt és csak én hittem benne, de az idő az megoldotta. Ha az ember abba az irányba megy következetesen, akkor oda fog érni. A teljesítmények mögött mindig rengeteg munka van, ez egy nagyon fontos információ a fiataloknak – foglalta össze Rakonczay Gábor.

A számos világrekordot tartó sportoló gyermekkorától kezdve utaztatta át közönségét téren és időn át, amely alatt megismerhették a nagy elhatározás körülményeit, az első páros kalandot, újra élhették vele a cápákkal népes óceán átszelését, a sarkvidéki lét fantasztikus pillanatait vagy az ultrafutás különleges világát.
Rakonczay Gábor aláhúzta, „visszavonulása” után már nem a magas veszélyfaktorú lehetőségeket keresi, hiszen talált magának olyan szintű célt, amellyel leköti kalandhoz szokott önmagát.