Támogatás kérhető a kisállatok ivartalanítására

2023. szeptember 13. 09:15 | behir.hu

Háromszáz olyan gazdát támogat az Orpheus Állatvédő Egyesület, aki vállalja kisállata, elsősorban kutyája és macskája ivartalanítását.

– Magyarországon sokkal több állatot szaporítanak, mint amennyi felelős gazda van, ez is oka, hogy a kóborrá váló egyedek száma nem csökken, ennek megakadályozására elsősorban az ivartalanítással van a legnagyobb esély – írta keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely 2023 második felében háromszáz állat ivartalanítását támogatja. Az egyesület szerint a lehetőségnek köszönhetően több ezer potenciálisan túlszaporított állattal lesz kevesebb.

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője a közleményben kiemelte: évek óta hangsúlyozzák a felelős állattartás fontossását, mivel főképp a falvakban, illetve városok külső területein szabadon szaporodhatnak az állatok. Az állatmenhelyek, a gyepmesteri telepek felelőtlen emberek miatt nehezen működnek - írták. 2022-től az állatok szaporítása egyébként is büntethető cselekmény, így mindenkit  az állatok ivartalanítására buzdítanak a kóborrá váló egyedek számának csökkentése érdekében.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület kínálta lehetőségről az érdeklődők a társaság honlapján, illetve a közösségi oldalán tudhatnak meg részleteket.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Meggyújtották a negyedik gyertyát – Ünnepekre fel, Békéscsaba!

Immár négy gyertya ég Békéscsaba városának adventi koszorúján. Ez azt jelenti, hogy rendkívül közel van a karácsony. Az összegyűlteket Szarvas Péter polgármester köszöntötte, aki jókívánságokat intézett az emberek felé. Az est a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek műsorával folytatódott.
2025. december 21. 17:38
FEL