Érettségi: Szóbelizhet, aki nem tudott részt venni az írásbelin

2021. május 18. 11:00 | behir.hu

A kormány döntése értelmében azok az érettségizők, akik önhibájukon kívül, például koronavírus-fertőzés miatt nem tudtak megjelenni az írásbeli vizsgákon, szóbeli vizsgát tehetnek még a jelenlegi vizsgaidőszakban. Emellett május 25. után lehetőség nyílik az iskolai ballagások megszervezésére szabadtéren – tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.

A májusi írásbeli érettségi vizsgák zökkenőmentesek voltak, a fertőzés gyanúja pedig a gondos óvintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhetően sehol nem merült fel. Néhány tanuló azonban önhibáján kívül – például koronavírus-fertőzés vagy karantén miatt – nem tudott megjelenni a vizsgákon – írták az MTI-nek eljuttatott közleményben.

Ismertették: aki az önhibán kívüli okot igazolni tudja, még a mostani vizsgaidőszakban szóbeli vizsgával pótolhatja az elmaradt írásbelit, így a felsőoktatási felvételi szempontjából érvényes vizsgaeredménye lesz. A vizsga pótlásáról a vizsgaszervező intézménynek kell gondoskodnia - fűzték hozzá.

Az érettségizők érdekét szolgálja az is, hogy azok, akik a veszélyhelyzet miatt nem mentek el ingyenes érettségi írásbeli vizsgájukra, az elmúlt évi szabályhoz hasonlóan a következő két vizsgaidőszakban, vagyis a 2021/2022-es tanévben egy alkalommal térítésmentesen letehetik az adott tárgyakból a vizsgát – tudatták. Kitértek arra is, hogy a javuló járványügyi helyzetnek és a lakosság egyre nagyobb átoltottságának köszönhetően május 25-étől megrendezhetők az iskolákban a ballagások.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL