SZIGETSZENTMIKLÓS NKSE–TAPPE-BÉKÉSCSABAI ELŐRE NKSE 32–25 (16–15)
NB I/B-s női kézilabda-mérkőzés, Szigetszentmiklós, 150 néző. Vezette: Dulai, Pisák.
BÉKÉSCSABA: Németh K. – Varga H. 3, Gerencsér 1, Borbély 8 (6), Giricz Lilla 2, Ilic 3, Puhalák 4. Csere: Szabó D., Balog J. (kapus), Juhász F. 1, Kukely K., Bencsik 1, Baráth, Aranyi 2, Koós, Deme. Vezetőedző: Marosán György.
A Szigetszentmiklós legjobb dobói: Györfi 8, Ludvig 6, Tóth A., Ács 5-5.
Kiállítások: 14, ill. 10 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 9/6.
Két 100 százalékos csapat találkozott szombat délután az SZKSK Kézilabda Csarnokban, a tét pedig az volt, hogy melyik gárda tudja folytatni jó sorozatát. A felkészülés alatt is találkoztak az együttesek, akkor a csabaiak egy góllal nyerni tudtak, azonban az biztos volt, hogy nem vár rájuk könnyű hatvan perc.
Az első gólt Giricz Lilla révén a vendégek szerezték, azonban ezután szinte végig szaladniuk kellett az eredmény után, Ludvig Krisztina vezérletével fordított a hazai csapat és folyamatosan előrébb járt. A félidő közepén Juhász Fanni súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, ez pedig megzavarta a viharsarkiakat. A 19. percben Puhalák Szidónia ugyan egyenlített, ekkor azonban Jakab László időt kért és hiába érkezett Balog Judit a csabai kapuba, nem sikerült lefékezni a Pest vármegyeiek lendületét. A félidő hajrájában többször is egalizált a Csaba, azonban Ács Orsolyáé volt a játékrész utolsó gólja (16–15).
Marosán György Szabó Dórának is lehetőséget adott, azonban a hálóőröktől most nem érkezett olyan segítség, mint a korábbi mérkőzéseken, de a védekezés sem volt kellően hatékony. Nem adták fel a csabaiak, Borbély Márta a 42. percben ismét egyenlített (21–21). Erről a kritikus pontról azonban ismét a hazai csapat mozdult el egy 3–0-s sorozattal, a vendégek mestere pedig magához is hívta játékosait. A folytatásban több kihagyott helyzet és eladott labda nehezítette az Előre NKSE dolgát, a hazai alakulat pedig nem esett vissza, növelni tudta előnyét és az utolsó percekben már nem forgott veszélyben a győzelme.
A Szigetszentmiklós 32–25-re nyert, a sikerhez Györfi Dóra nyolc góllal, Deák Réka pedig tizenhat védéssel járult hozzá. A Békéscsabánál ismét Borbély Márta volt a legeredményesebb, az irányító is nyolc találatig jutott, a kapusok azonban ezúttal összesen tíz hárítást mutattak fel.
– A mérkőzés a vártaknak megfelelően kezdődött, váltott vezetéssel haladtunk a jó erőkből álló Szigetszentmiklós ellen. A játékrész közepén jött Juhász Fanni sérülése, ez megviselte a csapatot, nem tudtunk úrrá lenni az érzelmeinken, tompává váltunk, mentálisan fölénk nőtt a rivális. Rengeteg kihagyott ziccerünk volt, nem abban a ritmusban játszottunk, amelyben szükséges. Próbáltam a kapuban cserélni, de a védekezés és a kapusteljesítmény együtt jár, most nem tudta segíteni egyik a másikat. Nem vagyunk galaktikusok, inkább munkás együttes a mienk, de nem is szabad temetni magunkat. Stabilizálni kell a reakcióinkat, nem szabad, hogy külső vagy belső tényezők elvigyenek minket. Várható volt, hogy ez a három mérkőzés nehéz lesz, de ezután látjuk majd, hogy hol tartunk csapatépítésben és a céljaink meghatározásában – értékelt Marosán György.
A csabai együttes maradt az élmezőnyben és egy hét múlva az Eszterházy SC-t fogadja majd a városi sportcsarnokban.