Szakértő kezébe kerültek az elhagyott okmányok

2025. január 15. 16:03 | behir.hu

A Gyulai csevegő Facebook csoportban köszönte meg tegnap egy nő, hogy egy rendőr megtalálta a pénztárcáját. A kedves szavak Szűcs Mihály rendőr törzszászlóst, a Battonya Határrendészeti kirendeltség határrendészeti szakértőjét illetik.

Mezőkovácsházáról Gyulára ment, amikor az úton meglátott valamit. Nem volt nagy forgalom, biztonságosan meg tudott állni és felvette. Egy nagyobb pénztárca volt, amelyben bankkártyák, személyes iratok, bérlet, gyakorlatilag minden benne volt, amire az embernek bármikor szüksége lehet. A határrendész elment Medgyesegyházán arra a címre, ami a lakcímkártyán volt. Senki nem volt otthon, ezért egyeztetett a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnokával, majd bevitte a tárcát a Medgyesegyházi Rendőrőrsre. Az ottani rendőrök tudták, melyik családot kell keresni, így a tárca és annak tartalma hiánytalanul hamar vissza is került a tulajdonosához.
 
Szűcs Mihály mindent megtett azért, hogy a lehető leggyorsabban segítsen. Mondhatni, hogy az elhagyott okmányok szakértő kezébe kerültek, hiszen határrendészeti szakértőként okmányspecialista, és nagyon szereti a munkáját. Hamarosan a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon folytatja majd a szakmai pályafutását. 
 

További programok »

Itthon

Kemény fagyokkal indul a hét, majd enyhülés jön

Kedd hajnalban akár mínusz 18 Celsius-fok is lehet, és napközben is fagyni fog. Elsősorban kedden nagyobb területen várható ismét ónos eső, majd enged szorításából a fagy, és vasárnap már egyes helyeken akár plusz 10 fok is lehet napközben - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
07:22
FEL