Sikeres nemzetközi shotokan karate tábor Gyulán

2022. július 24. 17:19 | behir.hu

Az A.J.K.A. (American JKA Karate Association) magyarországi stílusszervezet éves, hagyományos Shotokan Karate Nemzetközi Táborát tartották meg nemrég, amelynek házigazdája  a Gyulai Karate Egyesület volt. Csakúgy, mint minden évben, a szakmai munkát Sensei Sáfár László X.DAN nagymester vezette.

Az elmúlt három évben a  koronavírus járvány miatt a résztvevők korlátozottan, kontaktus nélkül tudtak csak dolgozni, idén először azonban teljes értékű volt a tábor, amelyen a magyar résztvevőkön kívül az Amerikai Egyesület Államokból és Németországból is érkeztek magas övfokozatú harcművészek.

Tizenegy klubból a három napos, intenzív programon összesen hetvenkét fő dolgozott az edzéseken. A tábor sokat foglakozott a rúgások javításával, gyakorlatilag szinte minden rúgást végigvettek a résztvevők, szombaton pedig a rúgások alkalmazása történt kötött formai küzdelmek keretében. A Békés Megyei Harcművész Egyesület beszámolója szerint igazán gazdag szakmai program várta az érdeklődőket és a hangulatra sem lehetett panasz. A tábor lebonyolításában évek óta nagy segítséget jelent Tormáné Marosvölgyi Anikó és Baracsi István munkája. A tábort övvizsga zárta, ahol többek között a gyulai klub vezetője Sensei Torma György sikeresen vizsgázott nyolc dan övfokozatra. A vizsgázóknak előzetesen komoly szakmai tanulmányt is be kellett nyújtaniuk Sáfár László nagymesternek, hiszen a szervezet nagy energiát fektet a karatéra, mint oktatási tevékenységre és  Sensei Sáfár László meghonosított egy magas színvonalú, hosszabb tanulmányi időt igénylő, rendszeres instruktor képzőt.

Sensei Sáfár Lászó, aki a rangidős magyar karate mester,  így látta a tábort:

-  Hosszú évek óta megrendezett gyulai tábor most új helyszínen, a román gimnáziumban került megrendezésre. Mennyire van megelégedve az új helyszínnel?

- Csodálatos a hely, de az emberektől  függ elsősorban. Három éve a vírus miatt nem tökéletesen működtek a táborok, kevesebben voltak. Először tudunk úgy dolgozni, hogy tudjuk egymást érinteni, nem kell maszkot hordani…

- Nagyon sokan fiatal résztvevő…

- Ez a lényeg benne! A fiatalok, akik itt vannak a táborban, így nőnek fel, így lesznek majd valakik, egyéniségek. Mások lesznek a munkában, értékesebbé vállnak. Az USA-ban, ha részt vettek az egyetemi karate oktatáson, kreditet kaptak érte, mint kötelező tantárgyért.

- Nagy súlyt helyez az oktatásra, és ennek rész a régóta várt karate szakkönyv. Hogyan áll ennek az ügye? 

-  A könyv készen van, most keressük a kiadót és a nyomdát hozzá. Ez egy olyan szakkönyv lesz, ami egyedülálló, hiszen minden benne lesz, magyarázatokkal. Az oktatóknak szükségük van jó szakkönyvre. Minden tudáshoz  tanulni kell, s ez így van a karatéban is! Az ütések, rúgások, állások helyes technikáját nem csak tanulni kell, hanem meg is kell tudni magyarázni, s ez a könyv komoly segítség lesz ebben.

- A korábbi évekhez képest sokan vizsgáznak a tábor végén. Tart e nekik külön felkészítést?

- Ha a táborban akar valaki felkészülni, az már túl késő, csak itt nem fog tudni felkészülni. Szerencsére nagyon jó tanítvány edzőim vannak, Gyulán, Békéscsabán, Budapesten és a többi településen, aki felelősen készítik a vizsgázókat. Ha a tanítvány  bukik, igazán a tanítója bukik meg,  mert  nem, vagy nem jól készítette fel a jelöltet. A magasabb fokozatra készülőknek be kellett adniuk egy tanulmányt az általam megadott témából. Egy hónappal ezelőtt beadták, s annyira örültem, mert nagyon jól sikerültek. Gyönyörű munkák születtek, s látszik, hogy így készültek a vizsgára is!

- Sáfár László nagymester nyolcvanöt éves, ami kicsit vízválasztó kor. Mik a tervei a következő tíz évre?

- Sok helyen jelen vagyunk, az USA-ban, Németországban, Indiában, Magyarországon…Még mindig szeretném nagyobb mértékben bevinni a karatét az iskolákba, legyen tantárgy, ne csak a testnevelés óra része. Amerikában jobban tanultak, kevesebb magatartási probléma volt velük, nevelte a jellemüket. Több önbizalmuk volt, a családban is kevesebb lett a probléma. Nagyon nagy szerepe van a nevelésben. Sensei Csákvári Lászlóval, aki egyetemi tanár dolgozunk azon, hogy a tanárokat erre képezzük, tudjanak az iskolában tanítani. A BUDO egyben jellemfejlesztő program is!

További programok »

FEL