Sétálni indult, nem ment haza időben egy férfi Orosházán, rendőrök találták meg

2024. március 4. 12:06 | behir.hu

Lopás Sarkadon, biztonsági intézkedés, garázdaság és személyi szabadság megsértése Orosházán, valamint rokonok közötti utcai verekedés Szeghalmon.

A Sarkadi Rendőrkapitányságra 2024. március 1-jén tett bejelentést egy férfi arról, hogy napokkal korábban a sarkadi nyitva hagyott házából ellopták a televízióját. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 20 éves mezőgyáni férfit előállították és kihallgatták.

Sétálni indult, de nem ment haza időben egy 72 éves férfi 2024. március 1-jén, Orosházán. A családja kereste, de miután nem jártak sikerrel, bejelentést tettek a 112-es segélyhívón. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei nem sokkal később megtalálták a férfit. Nem sérült meg, orvosi ellátásra nem volt szüksége, ezért hazavitték a családjához.

Orosházán, a Középdűlő utca és a Dessewffy utca kereszteződésében 2024. március 2-án 21 óra körül egy férfi az úttesten az autók elé ugrált, hadonászott, ordítozott. A rendőröknek azt mondta, hogy stoppol, mert haza akar jutni Hódmezővásárhelyre. A rendőrök felszólítására sem változtatott a viselkedésén, ezért előállították és garázdaság miatt eljárást indítottak ellene.

Az Orosházi Rendőrkapitányságra 2024. március 3-án délután érkezett bejelentés arról, hogy Orosházán, a Németh László utcában egy fiatal nőt megszólított egy idegen és be akarta ültetni az autójába. A nő segítségért kiáltott, mire a férfi elengedte és elhajtott. A rendőrök rövid idő alatt megtalálták, előállították és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak ellene.

Szeghalmon, a Vásártér utcában 2024. március 3-án 18 óra körül két férfi rátámadt egy harmadikra. A rokonok közötti ütésváltásban a megtámadott férfi könnyebben megsérült, a Szeghalmi Rendőrkapitányság a történtek kapcsán garázdaság miatt nyomozást rendelt el.

Forrás: police.hu
 
 

További programok »

FEL