Semmelweis-nap Gyulán – kitüntetéseket, elismeréseket adtak át

2022. június 29. 18:15 | Szabó Judit

A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza szerdán délután tartotta Semmelweis-napi ünnepségét, ahol kitüntetéseket, elismeréseket is átadtak.

A Semmelweis-napot országszerte július 1-én ünneplik. A jeles évfordulóhoz kapcsolódva Gyula városában ilyenkor megköszönik a kórházi dolgozók munkáját, illetve kitüntetéseket adnak át. A Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház igazgatója a gyulai ünnepségen kiemelte, fontos minden évben megemlékezni Semmelweisről, az anyák megmentőjéről. Beszélt arról is, hogy a pandémiás időszak sok kihívást hozott az egészségügyi szférában dolgozóknak is. 

– Reméljük, hogy ez a korlátozások nélküli időszak most tovább fog tartani. Az önök munkáját a társadalom egyre szélesebb rétege értékeli és érzékeli. Az orvosi és ápolói hivatás a lassan visszanyeri rangját a foglalkozások között, az ágazatban régen várt béremelések a járvány közben is folytatódtak – emelte ki dr. Becsei László

A térség országgyűlési képviselője összefoglalta az elmúlt két év eseményeit. Dr. Kovács József kiemelte, hogy 2022-ben sok változás történt az egészségügyben. Aláhúzta azt is, hogy az elmúlt két év embertelen helyzet elé állította a dolgozókat, akik még így is jól vizsgáztak. 

A város polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat létrehozott egy díjat, melyet a képviselőtestület minden Semmelweis-nap alkalmából kifejezetten a kórház dolgozói számára ítél meg. 

– Ez egy olyan önkormányzati kitüntetés, amely a sorsunk összetartozásán túlmenően kifejezi azt a tiszteletet és megbecsülést, amelyet az egészségügyben példaértékű munkát végző orvosok és szakdolgozók iránt érzünk. A díjat dr. Libor Jánosról neveztük el – emelte ki dr. Görgényi Ernő.

 

Fotó: behir.hu

 
Dr. Libor János-díjat kapott dr. Pocsay Gábor főorvos

 

Gyula képviselő-testületének döntése alapján Dr. Libor János díjat kapott dr. Pocsay Gábor belgyógyász-endokrinológus szakorvos, az I. sz. belgyógyászati osztály nyugalmazott osztályvezető főorvosa. Pocsay Gábor általános orvosi diplomáját 1969-ben szerezte, 1970-től a kórház I. sz. belgyógyászati osztályán gyakorolta hivatását mintegy 5 évtizeden át. Első szakvizsgáját 1974-ben belgyógyászatból szerezte. 

1985 után érdeklődése egyre inkább az endokrinológia és a diabetes felé irányult, melyhez szükséges belgyógyászati endokrinológia szakvizsgáját 1986-ban szerezte meg. Békés megyében elsőként indította el az endokrin és diabetes szakrendelést. A szakterület magas szintű művelésének köszönhetően az I. sz. belgyógyászati osztályon, 10 ággyal, endokrin részleget alakítottak ki, illetve az osztály egésze e profilnak megfelelően működött és regionális centrummá lett.

Szakmai érdeklődése kiterjedt a pajzsmirigy betegek ellátására is. A hyperthyreosis kezelésében dr. Pocsay Gábor munkacsoportja figyelemre méltó eredményeket ért el. 1999-ben elkezdték a differenciált pajzsmirigy carcinomák radijód kezelését és e betegek gondozását.

Dr. Pocsay Gábor orvosi hivatását megszakítva 1990-1994 között Gyula város polgármestereként szolgálta a város fejlődését és Gyula lakosságát. 

A főorvos több évtizeden át, egészen nyugállományba vonulásáig végzett gyógyító tevékenysége kimagasló, szakmai igényessége, humánuma példa értékű. Munkavégzésén túl számos szakmai tudományos munkában vett rész és társadalmi tevékenysége alapján méltó a Dr. Libor János díjra.

 

A szakdolgozók közül Dr. Libor János-díj elismerésben részesült Hermanné Száraz Magdolna és Szitás Mária

 

Hermanné Száraz Magdolna az egészségügyi szakiskolát 1983-ben végezte, azt követően a kórház általános sebészeti osztályán helyezkedett el általános ápoló és asszisztensként. Ezt követően műtős szakasszisztensi végzettséget szerzett. 1994-ben egészségügyi szakoktató szakon főiskolai diplomát szerzett.

2013-ban az intézményben sor került a műtők struktúrájának átalakítására. Az általános sebészeti műtő csoportvezetőjeként megbízást kapott az ún. „lágyrész” mátrix irányítására. Munkájának elismeréseként 2017. június 1-jétől a központi műtő vezető műtősasszisztensévé nevezték ki.

Hermanné Szász Magdolna képes a folyamatosan változó kihívásoknak való megfelelésre. Segítőkész, együttműködő. Hivatásának gyakorlása során, a szakma szabályainak betartása mellett a következetesség jellemzi. Munkavégzése példaértékű és követendő valamennyi műtőben dolgozó munkatárs számára.

Szitás Mária 2009. augusztus 1-jétől dolgozik kórházunk baleseti sebészeti osztályán kezdetben segédápolóként, majd 2011-től diplomás ápolóként.

A napi ápolási feladatok mellett 2015 júniusa óta a decubitus team kapcsolattartója. 2016. januártól oktatási feladatokat ellátására kapott megbízást, amelynek kiválóan eleget tesz. Szakmai munkája során folyamatos felkészültségről, odaadásról tesz tanúbizonyságot. Munkáját pontosan, lelkiismeretesen végzi, melynek során a szakma szabályait és etikai normáit érvényesíti. A betegekkel és munkatársaival egyaránt jó együttműködésre törekszik, a betegekkel empatikus.

Az elmúlt két év jelentős változást hozott az életében, az eddig megszokott traumatológiai betegellátás helyett az infektológiai betegellátásban dolgozott. Alkalmazkodóképessége, szakmai tudása a fertőző betegek ápolását végző munkacsoportban is elismerést váltott ki.

 

Kórházért kitüntetést vett át dr. Wolf Ildikó és Luda-Mészáros Éva

 

Kórháztért kitüntetést vehetett át dr. Wolf Ildikó a központi laboratórium főorvosa.  Általános orvosi tanulmányait követően a gyulai kórházban kezdett el dolgozni. 1990-ben klinikai laboratóriumi vizsgálatokból, 1998-ban pedig klinikai mikrobiológiából szakvizsgázott.

A Központi Laboratórium Mikrobiológiai és Immunanalitikai részlegének vezetője. A dinamikusan fejlődő laboratóriumi diagnosztikában tudását folyamatosan fejleszti, szakmai felkészültsége naprakész, kiváló. Szakorvosi feladatai mellett fontosnak tartja a Pandy Kálmán Tagkórház klinikusaival és a város háziorvosaival való aktív és folyamatos konzultációt. A mikrobiológiai részleg vezetőjeként elhivatottan segíti a szakvizsgára felkészülők, laboratóriumi asszisztensek, analitikusok és diplomás ápolók tanulmányait.

Munkájára nagyon igényes, precíz, pontos. Mindig kedves, segítőkész, legyen szó akár kollégáról, akár betegről, bármely felelősségteljesen megoldandó problémáról. Egész munkáját, hivatását, nagyfokú empátia jellemzi.

Szintén Kórházért elismerésben részesült Luda-Mészáros Éva a hematológiai osztály vezető ápolója, aki 1982-ben, egészségügyi szakközépiskolai tanulmányait követően helyezkedett el a gyulai kórház I. belgyógyászati osztályán, általános ápoló és általános asszisztensként. 1983-ban felnőtt szakápolói, majd 1996-ban diabetológiai szakápolói képesítést szerzett.

2001-ben az osztály főnővéri feladatainak ellátásra kapott megbízást. 2007-ben egészségtan tanárként diplomázott Szegeden. Végzettségének megfelelően aktívan részt vett a diabeteses betegek és hozzátartozóik edukálásában.  Tevékenysége kompetenciáján belül kiterjedt a prevenció mindhárom szintjére. Ismereteit folyamatosan bővítette, rendszeresen vett részt diabetológiai tárgyú kongresszusokon, továbbképzéseken.

2020 júliusában a haematológiai ellátás a békéscsabai telephelyre került át. Luda Mészáros Éva 2020 júliusától a haematológiai osztály főnővéri feladatait látja el. Az osztály munkájának elindításában, humán erőforrás toborzásában, kúrakezelő kialakításában, valamint gazdasági és ügyviteli feladatok ellátásában munkájával támogatta az osztályvezető főorvost.

Határozott, munkatársai mellett maximálisan kiálló egyéniség. A betegekkel empatikus, munkáját mindig legjobb tudása szerint végzi. A mindennapi munka koordinálása és a gazdálkodás mellett aktívan részt vesz a tanulók gyakorlati oktatásában.

 

Főigazgatói dicséretet kaptak

 

Főigazgatói dicséretet kapott dr. Baranyai Csaba, aki 2004 óta a gyulai kórház munkatársa. 2009-ben belgyógyászatból, 2012-ben kardiológiából szakvizsgázott. Szakvizsgáit követően két licence vizsgát szerzett kiváló eredménnyel. Szakmai érdeklődése már a kezdetektől az intervenciós kardiológia felé irányult, amelyhez nélkülözhetetlen alapokat szerzett Ungi Imre és Jambrik Zoltán tanároktól. Megalakulása óta a kórház invazív részlegének munkatársa. A betegek és a munkatársak egyaránt bizalommal fordulnak felé. A nem várt vezetőváltás idején, átmenetileg, főigazgató úr az Invazív Kardiológiai Laboratórium vezetésével bízta meg, amely megbízatásnak kiválóan megfelelt.

Főigazgatói dicséretet kapott dr. Fülöp Ferenc, aki 2002-ben szerzett orvosi diplomáját 2008-ban honosította, majd a kórház munkatársaként megkezdte a radiológia szakképzését. Sikeres szakvizsgáját követően intervenciós radiológiai ismereteket szerzett. A DSA angiográfiás laboratórium csoportvezetőjeként az intézményben egyedül ő végzi a diagnosztikus és perifériás intervenciókat és a CT vezért tüdőbiopsziát. Részt vesz az érsebészeti osztály hibrid műtéteiben, illetve a hagyományos radiológiai CT/MR vizsgálatok leletezésében is. A gyakorlat mellett tudományos munkát is végez.  

Szintén főigazgatói dicséretet kapott gyulai kórház infektológia osztályának orvosi munkacsoportja. "Dr. Berkes Sándor kórház történeti leírásából tudjuk, hogy a fertőző betegek gyógykezelése a gyulai kórház megalapítása óta folyamatos. Az antibiotikumok felfedezése előtti időben a járványok megelőzésének leghatékonyabb eszköze a betegek izolálása volt." Ezzel a mondattal kezdte dr. Bányai Tivadar 1996-ban a fertőző osztály történetét. Azóta számos korszerű gyógykezelést alkalmaznak világszerte, de a 2020-ban kezdődő pandémia idején ismét bebizonyosodott, hogy a fertőző betegek ellátásában elengedhetetlen eszköz az izolálás. Az infektológiai osztály 8 fős orvos munkacsoportja az elmúlt hónapokban számos alkalommal bizonyította szakmai felkészültségét és helytállását. Az izolálás miatt az elkülönítetten működő épületet az osztály kinőtte és a központi telephely csaknem valamennyi tömbjében kellett elhelyezni a covidos  betegeket. Az egyszerre közel 400 beteg ellátását dr. Martyin Tibor főorvos úr irányításával, más osztályokról átirányított orvos munkatársak közreműködésével az infektológiai osztály orvosai végezték. A járványhelyzet alatt mindvégig 24 órás telefonos készenlétet biztosítottak és infektológiai konziliárusi feladatokat is elláttak a rendkívüli körülmények között nyújtott gyógyító tevékenységük mellett. A munkacsoport tagjai: dr. Martyin Tibor osztályvezető főorvos, dr. Bányai Tivadar főorvos, dr. Gazdag Andrea főorvos, dr. Krisztóf Ágnes szakorvos, dr. Lakatos Piroska főorvos, dr. Nyisztor Norbert adjunktus, dr. Pocsay Réka adjunktus és dr. Juhász Viktor orvos.

Főigazgatói dicséretet kapott a laboratórium kollektívája. A betegellátás elengedhetetlen pillére a kórismék megállapítása, azaz a pontos diagnózis felállítása. Pontos diagnózis viszont nincs a vizsgálati anyagok rövid időn belüli analitikája nélkül. A központi laboratórium munkatársai a betegellátáshoz folyamatosan szakmai hátteret biztosítanak. Így volt ez az elmúlt 2 év során is, amikor az ott dolgozó munkatársaknak is új kihívásokkal kellett szembenézni. Gyorsan nőtt a betegszám, ezzel együtt a speciális vizsgálatok iránti igény is. Megnövekedett az akut felvételek száma és az intenzív terápiára szorulók aránya is. A központi laboratóriumban dolgozó valamennyi munkatárs dicséretet érdemel a folyamatos laboratóriumi háttér biztosításáért.

Főigazgatói dicséretet érdemelt ki Bakos Zoltánné ápoló, 1. belgyógyászat, aki 1985-ben végzett szakápolóként és azonnal munkába állt a Pándy Kálmán Kórház I. Belgyógyászatán. 2008-ban „E” kategóriás szakképesítést szerzett kitűnő eredménnyel. Munkáját maximális odaadással, magas szakmai színvonalon végzi. A járványhelyzet okán szükségessé vált munkaerő átirányítások során szakmai tudása legjavát mutatta, más osztályokon a speciális kihívásoknak, az embert próbáló helyzeteknek a megoldása nem okozott problémát számára. 2020 és 2021-ben az újonnan létrehozott post-covid osztály elindításában maximális odaadással vett részt.

Főigazgatói dicséretet vehetett át Bányainé Bodonyi Katalin helyettes vezető asszisztens, diplomás ápoló, emésztőszervi endoszkópos szakasszisztens, aki 2008 óta dolgozik az endoscopos laborban és 2013-tól 2016-ig szakasszisztensi feladatai mellett szakoktatóként is dolgozott és részt vett a szakasszisztensi vizsgára való felkészítésben. 2015-től a vezető asszisztens helyettese. Részt vesz a betegek edukációjában, kommunikációja mindig kedves, együttérző. 2017-ben A felső tápcsatornai varix eredetű vérzések ellátásának szakasszisztensi teendőiről tartott előadást az MGT 59. Nagygyűlésen és 2018-ban is előadást tartott az Egészségügyi Szakdolgozók Kongresszusán. Kiemelten képzi magát és vesz részt az új eljárások bevezetésében, megtanulásában.

Főigazgatói dicséretben részesült Gyebnárné Szívós Julianna főnővér, diplomás ápoló, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, a 3. Ápolási, 4. Krónikus Belgyógyászat Osztályról. 1982-ben általános ápoló és általános asszisztensi, 1984-ben felnőtt szakápolói, majd EKG asszisztensi, 1998-ban diplomás ápoló, valamint egészségfejlesztő mentálhigiénikus végzettséget szerzett. Szakmai elhivatottságának és példaértékű személyiségének köszönhetően 1991-től főnővérként dolgozik a mezőhegyesi részlegen. Négy évtizeden keresztül példaértékkel szolgált beosztottjainak a csendes és halkszavú, mosolygós főnővér, szerették a betegek és a hozzátartozók.

Főigazgatói dicséretet kapott Jánk Andrea Edit vezető asszisztens, CT/MR szakasszisztens, röntgenasszisztens. 1998 szeptemberétől a Tüdőkórház Tüdőgyógyászati szakrendelésén, 2008-tól a kórház sugárterápiás egységben dolgozik. 2008-ban röntgenasszisztensi, majd 2019-ben, CT/MR szakasszisztensi képesítést szerzett. 2012 óta a sugárterápián vezető asszisztensi feladatokat látja el. Határozott, jó problémafelismerő- és megoldóképessége van, a betegekkel empatikus, panaszaikra, tüneteikre mindig odafigyel, szükség esetén a kezelőorvosnak referál. Kifogástalanul és példamutatóan tevékenykedik; a megyei onkológiai központ megítélését alapvetően befolyásoló munkát végez.

Főigazgatói dicséretet vehetett át Kovács Erzsébet ápoló (idegsebészet osztály). Szinte az idegsebészet megalakulása óta tagja a munkaközösségnek. Ezáltal széles rálátással és stabil tudással, tapasztalattal rendelkező kolléga. A betegek számára biztonságot adó tudása van ezen szakterületen. Kitartó és elszánt nővérnek ismerik, a nehézségek ellenére is elvégzi a feladatait. Szakmai tapasztalatával sokat segít a fiatalabb kollégáknak. A COVID-ellátásban dolgozott, ahol szintén helyt áll, a lehetőségekhez mérten tudása legjavát adta.

Főigazgatói dicséretet érdemelt ki Kukláné Mikó Éva ápoló (idegsebészet osztály), az osztály egyik összetartó embere. Jó közösségi tag, aki sokat tesz azért, hogy az osztályon a légkör kiegyensúlyozott legyen. Szinte az idegsebészet megalakulása óta dolgozik együtt munkatársaival, így oszlopos tagját alkotja a teamnek. Szakmai tapasztalatával sokat segít a fiatalabb kollégáknak. Jól terhelhető ápolónő, aki rugalmas. A COVID-részlegen is dolgozott, és onnan is pozitív elismeréssel jött el, ott is tudta bizonyítani szakmai alkalmasságát.

Főigazgatói dicséretben részesült dr. Lapisné Németh Erzsébet aneszteziológiai szakasszisztens (1. Aneszteziológiai és Intenzív Osztály). 1988-ban felnőtt szakápoló, 1991-ben aneszteziológiai szakasszisztensi képesítést szerzett. Rendkívül precíz, megbízható, stabil tagja az aneszteziológiai csapatnak, akire mindig lehet számítani. Kolléganőivel és az orvos kollégákkal és a műtői team tagjaival jó kapcsolatban van. Az Egészségügyi Szakdolgozók Tudományos ülésén előadást tartott „A laryngeális maszk bemutatása kórházunkban” címmel, melyért a Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítvány díjában részesült.

Főigazgatói dicséretet kapott Ócsainé Madzel Margit diabetológiai szakápoló, felnőtt szakápoló (1. belgyógyászat). 1985-ben végzett felnőtt szakápolóként, az I. belgyógyászaton állt munkába. 2000 és 2010 között a sürgősségi osztályon dolgozott. 2010 júniusától ismét visszatért a belgyógyászatra. 2012-ben felnőtt diabetológiai szakápoló képesítést szerzett. 2020 és 2021-ben,a hosszantartó covid-időszakban ismét az I. belgyógyászaton ápolta a betegeket. Betegcentrikus. Rugalmassága az új kihívások tekintetében kimagasló, kollégáival példaértékű kapcsolatot tart fent.

Főigazgatói dicséretet vehetett át Vincze Ágnes diplomás ápoló, kardiológiai és angiológiai szakasszisztens (kardiológia osztály). 2009-ben végzett diplomás ápoló szakon a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezet Egészségügyi Intézetben, Gyulán. 2016 óta dolgozik a kardiológia osztályon, mint kardiológiai és angiológiai szakasszisztens. Munkaköri feladata elsősorban az ambuláns és fekvő betegek szív UH vizsgálatainál történő asszisztálás, valamint a terheléses EKG, illetve 24 órás vérnyomásmérők és EKG-monitorok felhelyezése. 2020. szeptemberétől a főnővér helyettes tevékenységeket is ellátja. Kiemelkedő tudással és szakmai hozzáértéssel végzi munkáját, empatikus, mindig lehet rá számítani.

Főigazgatói dicséretet érdemelt ki Szabó Attila gépkocsivezető, aki 1975-ben autószerelő szakmunkás bizonyítványt szerzett, majd autószerelőként dolgozott. 8 év autószerelői tapasztalattal 1983-ban kezdett el dolgozni a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórházban, mint gépkocsivezető. PÁV I, II, III szakmásított jogosítvánnyal rendelkezik. A közel 40 éves munkaviszonya alatt bebizonyította, hogy minden körülmények között mindig lehet rá számítani, pontosan látja el a napi feladatát.

Főigazgatói dicséretet kapott Szappanos Gábor szakács, aki több éve dolgozik a kórház konyháján. Pontos, fegyelmezett munkája mellet kiváló kapcsolatot ápol munkatársaival. Munkáját mindig a legjobb tudása szerint végzi, nagy gondot fordít a minőségi ételkészítésre, a magyar konyha értékeinek megőrzésére a betegellátási szabályok betartása mellett. Felelős szakácsként kellő odafigyeléssel dolgozik az adott nyersanyagokkal minden esetben a maradéktalan pontos felhasználás híve. Napi munkájával példaként szolgál kollégai előtt. Kiváló kapcsolatot ápol a dietetikai szolgálat munkatársaival,melynek célja a minőségi ételkészítés betegeink és munkatársaink számára!

 

További elismerések, kinevezések

 

A Békés-Help Alapítvány támogatásában részesül munkája elismeréseként Fehér Viktória diplomás ápoló, intenzív szakápoló, az intenzív osztály munkatársa; Rafael Enikő Klára képi diagnosztikai asszisztens, a radiológiai osztály munkatársa és Záluszki Márta munkaügyi ügyintéző a humánpolitikai és titkársági osztály munkatársa.

Kinevezések:

Kinevezés megnevezése

Kinevezett neve,  osztály

 

FŐORVOSI

kinevezés

Dr. Pacadzisz Diána

 

 

 

Dr. Rácz Beatrix

 

 

Dr. Bordás Levente

 

 

 

 

ADJUNKTUSI

kinevezés

Dr. Barta Krisztina

 

 

 

Dr. Vágó Angéla

 

 

Dr. Crai Stefan

 

 

Dr. Poczik Sándor

 

 

Dr. Ruzsa György

 

 

Dr. Takó Csaba

 

 

Rendszeres véradók:

Név

Véradás száma

Munkahely

Jánkné Gurzó Bianka

10

Fregoli-Gyula

Kiss Edit

10

Mosoda-Gyula

Keresztesi Dávid

10

Mosoda-Gyula

Nagyné Ruzsinszki Éva

10

Drogambulancia-Gyula

Germán Zoltán

10

Parkfenntartás-Gyula

Németh Anett

10

Vérellátó-Gyula

Görgényi Mária

10

Vérellátó-Gyula

 

 

 

Kmetykó Ágnes

15

Gyermekosztály-Gyula

Szilágyi János

15

Parkfenntartás-Gyula

 

 

 

Fehér Veronika

20

Fregoli-Gyula

Takácsné Petres Margit

20

Fregoli-Gyula

Turcsán Krisztina

20

Közp.Gyógytornász Szolg.-Gyula

Kukla Attila

20

Parkfenntartás-Gyula

Bordé Zsuzsanna

20

Élelmezési osztály-Gyula

 

 

 

Nagy Attila Imréné

30

Légzésrehab-Gyula

Polgár Gabriella

30

Igazgatás-Gyula

Farkashalmi Ilona

30

Addiktológia-Gyula

Szatmáriné Schall Anikó

30

Fregoli-Gyula

Koléner Rozália Hajnalka

30

Takarítószolgálat-Gyula

 

 

 

Köröminé Janis Veronika

40

Traumatológia-Gyula

 

 

 

Béládi Ilona

50

Takarítószolgálat-Gyula

Baráth Pál

50

Parkfenntartás-Gyula

 

 

 

Németi József

60

Bizt. és Üzemeltetés-Gyula

Lovász Jánosné

60

Gyermekosztály-Gyula

 

 

 

Szabó Péter

90

Fertőző-Gyula

Pomázi Ferenc

90

Parkfenntartás-Gyula

 

Galéria

További programok »

FEL