A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Békésen

2022. augusztus 3. 17:07 | Szabó Judit

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió, Békés önkormányzata, valamint a Cigány Módszertani és Kutató Központ emlékünnepséget szervezett a  roma holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából kedden, Békésen. Az eseményen fejet hajtottak a második világháború alatt elhurcolt és meggyilkolt romák emléke előtt.

A megemlékezés délelőtt, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió békési rendezvénytermében kezdődött a Himnusszal és Surman László békési író-költő Emlékezz című versével. Ezt követően a résztvevők köszöntőket és emlékező beszédeket hallhattak meg. Először Durkó Albert misszióvezető köszöntötte a megjelenteket, majd  beszédet mondott Ficz Emma, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság osztályvezetője. Ezt követően Zima András egyetemi docens, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója az oktatásról, a holokauszttal kapcsolatos kutatásokról tartott előadást.

 

Fotó: behir.hu

 

– Történészként azt pontosan tudom, hogy amikor a múltat írjuk, akkor leginkább a jövőt akarjuk befolyásolni, orientálni. Az oktatásnak leginkább ez a feladata – emelte ki az egyetemi docens

Szabó Gábor, a Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a haláltáborokban a romák együtt lehettek és küzdöttek a szabadságukért. Békésről is több családból hurcoltak el zsidó és roma származású embereket. 

– Az auschwitz-birkenau-i táborban 3000 cigányt öltek meg elgázosítással a német katonák. Számunkra ez iszonyatosan nagy tragédia, mivel a roma holokauszt arányait tekintve a zsidó holokauszt után a legnagyobb. Ezekben a táborokban a romák együtt lehettek – emlékeztetett az elnök, aki hozzátette, hogy a Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékezünk meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 2.-a éjjelén az auschwitz-birkenaui haláltáborban néhány óra alatt több mint háromezer romát végeztek ki. A rendezvényt követően a résztvevők a II. világháborús emlékműnél helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit. 

 

Fotó: behir.hu

További programok »

FEL