Az énekesmadarakat gyakran halljuk, sőt látjuk is, de a tavaszi, nyári időszakban fészkükre nehezen bukkanhatunk rá. Csak sejtjük, hogy valahol a közelben lapulnak fiókáik. Ősszel azonban, amikor a fák levelei lehullanak, a madarak otthonai is láthatóvá válnak. A fészkekből, azok méretéből, alapanyagából, az építkezés gondosságából az adott madárfajra is következtetni tudunk.
A ligetekben, parkokban, kiskertekben gyakran fészkelnek rigók. Otthonukat előszeretettel építik egy tűzifarakásba, vagy ereszcsatornába. Alapanyagul növényi szárakat, faleveleket, mohákat használnak, melyekből igen vaskos fészket építenek.
A vörösbegyek a rigókéhoz hasonló, de annál kisebb fészket építenek az udvarokon, kertekben. A poszáták a bokrok, cserjék nem túl magas részein, apró növényi szárakból csinos kis fészekcsészéket készítenek.
A sárgarigóknak nemcsak a megjelenése és a hangja különleges, hanem a fészeképítési stílusa is. Otthonuk nem túl nagyméretű ugyan, de azt mindig a felső lombkoronaszintben, szinte a fák legtetején építik meg. Gyakorlatilag körbeszőnek egy villás ágelágazódást. Ehhez növényi szárakat és állati szőröket egyaránt felhasználnak.
Az egerészölyveket legtöbbször az utak mentén látjuk, amint a fák tetején üldögélnek. Ilyenkor ősszel a fák ágai közé rejtett fészkük is jól láthatóvá válik. A balkáni gerléket és az örvös galambokat aligha nevezhetjük gondos házépítőknek: fészkük csupán néhány, hevenyészve egymásra pakolt gallyból áll. Ennek ellenére rendszerint sikerrel felnevelik benne fiókáikat.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
