Ráfi Dénes fotóiból nyílt kiállítás a Békés Megyei Könyvtárban

18:45 | Osgyán Ágnes

Elégia és derű címmel nyílt fotókiállítás a Békés Megyei Könyvtárban pénteken délután. Az alkotó, Ráfi Dénes Szentesről származik, egy békéscsabai barátjának köszönhetően mutathatja be képeit a könyvtárban.

Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója elmondta, fontosnak tartja, hogy az intézmény lehetőséget és teret biztosítson az alkotóknak munkáik bemutatására.

– Fontosnak tartom, hogy intézmányünk hozzáférhetővé tegyen az érdeklődők számára több művészeti ágazatot. Ezt tehetjük a könyvek mellett, festmények vagy akár fotók bemutatásával. Ennek okán a fotókiállítás is a Békés Megyei Könyvtár programjainak a részét képezi – fogalmazott  az igazgató.

Ráfi Dénes a szentesi Horváth Mihály Gimnázium magyar-német-filozófia szakos tanára, aki már több, mint harminc éve foglalkozik fotózással. Alkotásaiból Elégia és derű címmel nyílt kiállítás.

– A cím talán magyarázatra szorul, mivel legtöbben az elégiát a szomorkás hangulathoz kötik. Évek óta egyre inkább azt érzem, hogy az elégia és a derű nem ellentétben áll egymással, hanem inkább öszefonódik, mint a jin és a jang. Számomra ez a két fogalom könnyen egymásba mosódik – osztotta meg a fotós.

A Csabai Nyár programsorozat részeként életrehívott kiállítás augusztus 24-éig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.


Galéria

További programok »

FEL