Pusztai ölyv időzött egy egész héten át Dévaványa térségében

2026. február 9. 18:51 | behir.hu

Január második felében felbukkant egy pusztai ölyv a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai-Ecsegi puszták részterületén. Ez a méretes ragadozó madár igen ritka vendégnek számít errefelé.

A pusztai ölyvek jellemzően az eurázsiai füves pusztákon költenek. Hazánk a faj elterjedésének nyugati határa, az első sikeres költést 1992-ben, a Hortobágyon regisztrálták. Napjainkra már kialakult egy kisebb költőállomány az országban. A Körös-Maros Nemzeti Parkban is költ néhány pár, tavaly például a Montág-pusztán két pár nevelt fel sikeresen két-két fiókát. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon még nem költöttek, sőt felbukkanni is igen ritkán szoktak. Legutóbb 2022-ben tartózkodott itt hosszabb ideig egy példány.

A mostani megfigyelés január második felében történt, amikor is egy egész héten át jó néhány alkalommal látták a madarat. Mivel a területet vastag hó borította, így leginkább elhullott állatok tetemeiből tudott táplálkozni.

A pusztai ölyv jól megkülönböztethető a nálunk is szép számban költő egerészölyvektől, ugyanis azoknál lényegesen nagyobb termetű. Ezért is nevezik Németországban „sasölyv”-nek (Adlerbussard) ezt a fakóvörhenyes színezetű ragadozó madarat.   

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park

További programok »

Itthon

Napos, az átlagosnál enyhébb, tavaszias idő várható március első hetében

Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok - elsősorban a hét első felében - kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből
2026. március 1. 17:25
FEL