Óvjuk állatainkat is a hőségtől

2023. július 19. 10:07 | behir.hu

A nyári forróság nemcsak az embereket viseli meg, hanem az állatokra is veszélyt jelent. A hőségben háziállatainkra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, mert könnyen hőgutát kaphatnak.

A meleg nyári időjárás a háziállatainkra is veszélyt jelent, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogyan tudjuk megőrizni kedvenceink egészségét. 

— Fontos odafigyelni kedvenceink folyadékbevitelére. Lehetőség szerint naponta többször cseréljük ki vizüket és az udvar több pontján is helyezzünk el itatókat — mondta Malatyinkszki Tímea a Remény-Lak Állatvédő Egyesület önkéntese.  

A folyadékpótlás mellett számos dolgot tehetünk azért, hogy négylábú barátaink számára elvislehetőbb legyen a hőség. Fontos, hogy árnyékos helyre tudjanak húzodni, illetve pancsolót is helyezhetünk ki számukra. Továbbá semmiképpen ne hagyjuk magukra állatainkat az autóban.

Papp Zsuzsanna már gyermekkora óta tart kutyát, kiemelt figyelmet fordít kiskedvence jólétére. Kutyájának napközben árnyékos pihenőhelyet biztosít, esténként pedig fürdővel frissíti fel. Hozzátette, hogy kutyájával kora reggel vagy esténként indulnak sétára.

A hőguta tüneteire érdemes odafigyelni, ami lehet: erős lihegés, sűrű nyál, szapora szívverés vagy akár az ájulás is. Ilyen esetben a fokozatos hűtés javasolt, nedves törülközőkbe csavarják a kutyát és így juttassák el az állatorvoshoz.

Osgyán Ágnes

További programok »

Itthon

Az imának ereje van - Megtartották az I. Békés Vármegyei Imareggelit

Az első Békés vármegyei imareggelit szervezte meg a Kereszténydemokrata Néppárt Békés Vármegyei Szervezete a Békéscsabai Baptista Gyülekezet gyülekezeti termében. Az eseménysorozatot azért indították el a szervezők, hogy felhívják az emberek figyelmét az imádság fontosságára, mások elfogadására, egymás megsegítésére. A nyitóalkalmat Fazakas Gusztáv plébános vezette.
12:54
FEL