Összesen 60 milliárd forintra pályázhatnak a kisebb vidéki szálláshelyek

2020. május 22. 18:05 | behir.hu

Új szakaszába lép a Kisfaludy program. Magyarország kormánya arról döntött, hogy további 150 milliárd forintot biztosít turisztikai fejlesztésekre. A magyarországi szálláshelyek teljeskörű megújítását célzó program utolsó szakaszának megvalósítására - jelentette be Alsópáhokon Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A vidéki Magyarország összes, legfeljebb 8 szobás szálláshelyének tulajdonosai részt vehetnek egy 60 milliárd forint keretösszegű támogatási programban. Ennek célja, hogy 28 000 szálláshely összesen 55 000 szobájának mindegyike szobánként 1 millió forint támogatást kapjon még ebben az évben, annak érdekében, hogy ezzel is támogassák a magyar kisvállalkozókat a válságból való kilábalásban.

A pályázati felhívás tervezete megjelent, a pályázatokat a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshelyek a szoftverbe való belépéskor megtalálják, itt tölthetik ki és küldhetik be a pályázati űrlapot. A forrást még ezen a nyáron folyósítják, december 31-ig kell szobánként 1 millió forintos szálláshely-fejlesztésre felhasználni.

Guller Zoltán elmondta: annak érdekében, hogy mindenki pályázhasson, az MTÜ a lehetőséget egészen július 15-ig fenntartja, tájékoztató körutakat szervez és telefonos ügyfélszolgálatot is biztosít. Azok a magánszálláshely-tulajdonosok is pályázhatnak, akik eddig még nem regisztráltak az adatszolgáltató szoftverbe, de most belépnek.

Május 24-ig összesen 85 milliárd forint támogatást ad az ügynökség a 100 szoba feletti szállodák építésére és felújítására a vidéki Magyarország területén. 5 milliárd forintos keretösszeggel pályázatot írnak ki a balatoni kempingek fejlesztésére.

A Kisfaludy Programot Magyarország Kormánya 2017-ben indította útjára, a konstrukciónak köszönhetően eddig 750 panzió kapott támogatást, amelynek segítségével 1000 szoba épül és 4700 szoba újul meg. Ezek közül 510 panziót, már idén nyáron birtokba vehetnek a vendégek. Második lépésként 74, 100 szoba alatti vidéki szálloda építésére és felújítására ítéltek meg több 10 milliárd forintnyi támogatást. A fejlesztések itt sem álltak le, valamennyi esetben zajlik a munka, amelynek eredményeképpen 1500 új szoba és több, mint 400 felújított szoba készül majd el.
Bővebb információ: mtu.gov.hu

Forrás: Békéscsabai Turisztikai Egyesület

További programok »

FEL