Három Békés megyei egyesület nyert a MOL helyi értékeket támogató pályázatán

2020. április 2. 17:21 | behir.hu

A MOL Alapítvány Helyi Érték Programjában összesen 60 civil szervezet nyert el 30 millió forintos támogatás helyi közösségi programja megvalósításához. A projektek idén év végéig készülnek el, a tervek szerint közel 40 ezer fő részvételével és számos önkéntes bevonásával. A leginnovatívabb kezdeményezésekkel a környezetvédelem és fenntarthatóság témakörben találkoztak a szavazók.

A MOL Alapítvány 2019 őszén hirdette meg második alkalommal Helyi Érték Programját, amelyre 413 pályázat érkezett be jövő generációja, kultúra, környezetvédelem és fenntarthatóság, valamint társadalom kategóriákban. A végső körben összesen 60 szervezet nyert el 30 millió forint támogatást. A civil szervezetek több mint 70 ezer szavazót tudtak mozgósítani szimpatizánsaik között a közel három hetes szavazási időszakban, amely a koronavírus-járvány miatt néhány nappal a tervezettnél korábban zárult – derül ki az alapítvány közleményéből. A nyertesek listája erre a linkre kattintva érhető el. 

„A MOL Alapítvány fontosnak tartja, hogy a helyi civil szervezetek közösségépítő munkája segítség lehessen a járvány után a mindennapi élet újraindításában, ezért rugalmasan kezeli majd a támogatottak módosítási vagy halasztási kérelmeit is” – mondta Gáborné Haáz Andrea a MOL Alapítvány ügyvezetője.

 
Békés megyeiek a nyertesek közt

Békés megyéből több szervezet is pályázott, a legjobb 60 közé azonban csak három szervezet került. 

A békéscsabai Életfa Kulturális Alapítvány munkatársai a helyi általános- és középiskolás fiatalokkal szeretnék megismertetni a „design” gondolkodásmód alapjait, segíteni őket abban, hogy legyenek képesek problémákat elemezni és azt erőforrásként használni. Megismertetik a diákokkal a „lean startup” módszertan alapjait és a modellezéstől a megvalósításig – inkubált folyamatban - bemutatják egy ötlet sikerre vitelének lehetőségét. Teszik mindezt a KOLLABOR konkrét műhelymunkára épülő nyári tábori program keretében az „ötletből vállalkozás” koncepció mentén, játékos formában, az életkori sajátosságok alapján. Modellezik a közvetlen értékteremtés és vállalkozásépítés lépéseit.

A nyertesek közt van a Hetedhét Játékváros, melynek célja, hogy a 8-12 éves gyermekekkel megismertesse a demokratikusan működő társadalmat, azt, hogyan épül fel egy jól működő város, mit jelent a pénz és a „munka” fogalma. A projekt fontos alapelveinek tekinti az alapvető emberi és gyermekjogok megismertetését, az önkéntességet, a környezeti nevelést, önállóságra nevelést, a kommunikáció és a kapcsolatépítő és problémamegoldó készség, képesség és a kreativitás fejlesztését, valamint a konfliktuskezelés módszereinek elsajátítását. A Mi egy Másért Közhasznú Egyesület Hetedhét Játék város egy 10 napos tematikus tábor keretein belül valósítja meg ezeket a célokat. A felnőtt önkéntesek, fiatal segítők, ifjúsági szakemberek, pedagógusok megtanulnak együtt dolgozni a szakmai és generációs különbségek ellenére is.

Szintén a pályázat nyertesei közt van a mezőberényi Tízváros Alapítvány, amely évek óta dolgozik azon, hogy a családi kapcsolatok erősödjenek. Ennek érdekében sokféle programot szerveztünk már, és több folyamatos projektet működtetünk. Most pedig egy állatsimogató kerül hamarosan kialakításra az alapítvány gazdaságában, a Zöldkert Majorban, ahol kecskék, juhok, lovak, szamarak és egyéb háziállatok lesznek elhelyezve. Ennek a célja, hogy olyan helyszínt alakítsunk ki, ahol a családok egy egész napot együtt tölthetnek a természetben. Egy másik fontos cél pedig, hogy szeretnénk a következő generációval megszerettetni az állattartást a velük való foglalkozást. Igyekszünk őket ezzel is egy kicsit kiragadni a virtuális világból, és valódi értékeket – mint például a gondoskodás, felelősségvállalás, a munka szeretete – becsempészni az életükbe.

További programok »

FEL