Orbán Viktor: Hamarosan látványos hatása lesz az oltásoknak

2021. április 2. 11:38 | behir.hu

Az operatív törzs azon is dolgozik, hogy adhatnak-e kedvezményeket a beoltottaknak. Valószínű fognak kapni, de csak azután, ha elértük a 3-3,5 millió beoltottat.

A brit vírus ellen már kevés csupán védekezni


Igazuk van a szakembereknek, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt, ezért most húsvétkor is oda kell figyelni a korlátozásokra. Hordjuk a maszkot, tartsuk a távolságot és legyünk tekintettel egymásra! – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban.

A kormányfő elmondta, hogy a fertőzöttek száma továbbra is magas, de folyamatosan növekszik a beoltottak száma is. 

- Két-három hétre van szükség ahhoz, hogy a vakcinák látványos hatást fejtsenek ki és jelentősen csökkenjen mind az elhunytak, mind a fertőzöttek száma – tette hozzá Orbán Viktor.

 

Hamarosan elérjük a hárommillió beoltottat


– Az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a hárommillió beoltottat, mert a keleti vakcinák rendben érkeznek, de úgy tűnik, hogy a nyugatról várható szállítmányok is pontosabban és megbízhatóbban jönnek majd mint korábban – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hozzátette, hogy húsvét után egy-két nappal megváltozhat az üzletek nyitva tartása, mert akkor elérjük a két és félmillió beoltottat. Ezután április 19-én nyithatnak a tanintézmények. A hárommilliós határ elérése utáni intézkedésekről pedig a kormányfő jövő péntekre ígért tájékoztatást.

 

A nyugat mindent saját erőből akar elérni

 

Húsvétkor legyünk emberbarátiak, és ne tételezzünk fel hamis szándékot a mondandók mögött! A zárás feloldása ellen tiltakozók úgy gondolják, a vírus megállítható a korlátozásokkal. Ez sajnos nem igaz. A brit vírusmutációt megölni csak a vakcinákkal lehet. Tavaly tavasszal meg lehetett állítani a vírust, de ez most egy mutálódott vírus, ez jobban fertőz, ezt csak vakcinával lehet megállítani.

Kijelentette: megérti azokat az országokat, azokat a nyugat európai országokat, akik csak saját erővel akarják megoldani a koronavírus okozta problémát, de már nem a gyarmattartás idejében vagyunk.

Máshol jönnek létre a fejlesztések, a tudományos munkák. Éppen ezért nyitni kell kelet felé és el kell fogadni a vakcinákat, a keletiket is!

 

Az oltásellenes kampány bűn

 

A britek elemzéséből is az tűnik ki, hogy a gazdasági, tudományos fejlesztések nyugatról keletre fognak eltolódni. A britek jók a hasonló elemzések készítésében, így már ők is arra készülnek, hogy erre a változásra készen álljanak. Ez lefordítva a vakcinák nyelvére: a keleti vakcinák is hatékonyak, minél többet kell beszerezni belőlük..

Az oltásellenes kampány az bűn, mert akit lebeszélnek az oltás felvételéről az meghalhat.

Aki nem szeretné felvenni az oltást, annak elfogadjuk az álláspontját, csak arra kérjük ezeket az embereket, hogy ne győzzenek meg másokat, hogy ők se oltassák be magukat. Pláne úgy, hogy ők maguk aztán „suttyomba” felveszik az oltást. Ez egyáltalán nem etikus.

 

A baloldal hol Moszkvára, hol Brüsszelre támaszkodna

 

A magyar baloldalnak nem elég a magyarság történelme, tudása, ők mindig valakire akarnak támaszkodni, hol Moszkvára, hol Brüsszelre. Ez a politika létezik. Viszont a miniszterelnök nem így gondolkodik, ő a magyarokban, a magyar tudásban bízik. Így ezért is nem követi a világ egyik vagy másik oldalán létező ideológiákat. A miniszterelnök a világot úgy szeretné berendezni, ami a magyaroknak jó, ami kényelmes, és az olyan törekvéseket, amelyek ezt megakadályoznák el kell hárítani, még akkor is, ha keletről, ha nyugatról jön.

Hárommillió 700 ezernél tart a regisztráltak száma. A 65 év felettiek nagy arányban regisztráltak, csak 250 ezer olyan idős ember van , aki regisztrált és még nem kapta meg az oltást. Ők is meg fogják kapni az elkövetkező napokban.

 

Nem lesz kötelező a koronavírus elleni oltás

 

Azt is elmondta, minden egyes héten igyekszik meggyőzni az embereket, hogy ne kockáztassák az életüket, bízzanak a magyar tudásban, és vegyék fel az oltást!

Lehetséges, hogy lesz olyan pont, hogy több lesz a vakcina, mint a regisztráltak száma. Erre az estre már azon dolgoznak, hogy felmérjék, a középiskolások közül a 16 éven felülieket is lehet-e oltani.

Azon is dolgozik az operatív törzs, hogy adhatnak-e kedvezményeket a beoltottaknak.

Valószínű fognak kapni kedvezményeket a beoltottak, de csak azután, ha elértük a három és félmillió beoltottat. Erre azért is gondolnak, mivel a szabadság ösztönző lehet mások számára is, hogy vegyék fel az oltást.

A magyarok kényesek a szabadságukra, szabadságszeretők vagyunk. Így ha valamire rákényszerítenek, még akkor is, ha az jó, kritikusan állunk hozzá. Így Magyarországon nem lesz kötelező a koronavírus ellenes oltás – mondta a miniszterelnök.

 

Dolgoznak az erős kereszténydemokrata szövetségért

 

Csütörtökön tárgyaltak Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel. „A magyarok mindig is hősként tekintenek Salvinire” – mondta a miniszterelnök, hiszen megakadályozta, hogy a migránsok belépjenek az országába, és elinduljanak Európa felé. A legfontosabb oka, a találkozónak az volt, hogy az Európai Néppárt, a jobboldali párt, hosszú távra elkötelezte magát a baloldal mellett, úgy hogy hátrahagyták a kereszténydemokrata értékeket.

Elkötelezte magát az LMBTQ közösségek mellett, a nemzetek Európája helyett föderális Európát akar, be akarja fogadni a migránsokat. Ebből látszik, hogy a baloldallal való összefogás a baloldal értékeinek elfogadását jelenti az Európai Néppárt számára. Ezért is lépett ki Magyarország az Európai Néppártból. A tárgyaláson sikerült megegyezni, így az elkövetkező időszak arról fog szólni, hogy megteremtsék az erős kereszténydemokrata szövetséget.

 

​Lesz magyar feltámadás


Az orvosok a mi hőseink. Húsvét van, de valószínű sokat fogunk gondolni az orvosokra, hiszen oltani fognak még az ünnepek alatt is. Éppen ezért arra kér mindenkit a miniszterelnök, hogy tiszteljék meg az orvosokat, és legalább az ünnepen

ne állítsák hamisan azt, hogy a magyar egészségügy összeomlás közeli állapotban van,
mert ez nem igaz. Az orvosok, kórházak munkatársai emberfeletti munkát végeznek azért, hogy mindenki életét meg tudják menteni. Ezért is fognak még a húsvéti hétvégén is oltani.

Tehát, lesz magyar feltámadás, úton vagyunk a szabadság felé – zárta gondolait Orbán Viktor.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL