Önkéntesek szedték a szemetet Kondoroson

2021. augusztus 3. 15:35 | behir.hu

A Kondorosi Kertbarát Kör tagjai az "új ligetben" szedték az eldobált hulladékokat, szombaton. Az alkalom csapatépítő program is volt egyben, a szervezet ősszel is szeretne hasonló akciót tartani.

Hovanecz András, a Kondorosi Kertbarát Kör elnöke a közösségi oldalán számolt be a hétvégi eseményről. A szervezet tagjaival szombaton önkéntes szemétszedő akciót és egyben csapat építő programot szerveztek. Az időjárás nem volt kegyes, egy zápor is elkapta a társaságot, azonban a csapat nem széledt el.

– Az új ligetben szedtük össze a szemetet. Ősszel és tavasszal is kimegyünk majd ide, hiszen sok helyen benőtte a talajt a fagyal és nem látszódott, hogy van-e ott szemét – fogalmazott Hovanecz András.

A legidősebb önkéntes 83, a legfiatalabb 7 éves volt, a résztvevőkhöz pedig más szervezet tagjai is csatlakoztak.

– Nagyon szépen köszönöm a megjelenteknek, köztük Kondorosi Atlétikai egyesület elnökének is, hogy eljött. Remélem, a következő programra sokkal több külsős, természet kedvelő érkezik majd. Külön köszönjük a Teszi (Településüzemeltető és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) közreműködését. Büszke vagyok! – zárta gondolatait az elnök.

Forrás: Kondorosi Kertbarát Kör

További programok »

FEL