Nyáron sem pihen a Jókai színház társulata

2022. augusztus 15. 06:24 | behir.hu

A Békéscsabai Jókai Színház művészei Erdélyben és Nyíregyházán vendégszerepelnek a napokban, de már az új évadra is készülnek.

Júniusban a Békéscsabai Jókai Színház Vitéz lélek-előadásával nyílt meg a Tamási Áron-emlékév Farkaslakán, s ugyanezt a darabot várják most vissza Erdélybe. A Maros megyei Mikházára utazik a társulat, ahol a Széllyes Sándor Csűrszínházban lesz látható Kiss József rendezésében, Czitor Attilával, Katkó Ferenccel, Tomanek Gáborral, Földesi Ágnes Villővel, Tege Antallal és Kovács Edittel a főbb szerepekben augusztus 17-én. A másik Tamási-darab, a Tege Antal rendezte Énekes madár Nyíregyházán, a Vidor Fesztiválon vendégszerepel augusztus 29-én. 

Még tart ugyan a forróság, de a társulat már a következő évadra készül. Szeptemberben ismét színpadra viszik az előző évad bérletes előadásaként a Furcsa pár női változata Kovács Edittel és Fehér Tímeával a főszerepben, hogy megnevettessék a közönséget.

Ezt követi a Drakula-fantázia ősbemutatója – szintén az előző évad utolsó nagyszínházi bérletes előadásaként – Seregi Zoltán direktor rendezésében. A főbb szerepekben Kocsis Dénes, Török-Újhelyi Tamás, Csonka Dóra, Katkó Ferenc, Lénárt László és Tege Antal áll majd színpadra, de régi (és remélhetőleg új) kedvenceket is felfedezhetnek majd a szereplők között.

Októberben a kamaraszínházban lesz látható – a 2022/2023-as évad első bemutatójaként – Örkény István klasszikusát, a Tótékat, majd ezt követi a hetvenes évek Olaszországában játszódó zenés komédia: az Anconai szerelmesek a nagyszínpadon.

Gogol komédiáját, A revizort, annak ellenére, hogy az első Magyarországon játszott orosz darab, még sosem mutatták be Békéscsabán – ezt azonban csak az évad közepéig mondhatjuk el. Ezt követően Federico Fellini Országúton című filmjét álmodja nagyszínpadra a társulat, műfaja cirkuszi játék – szívszaggató mese lesz ez felnőtteknek.

Márciusban a Lady Oscar című fergeteges francia vígjáték mutatkozik be a kamaraszínpadon, májusban pedig újra visszatér Békéscsabára Felkai Eszter – mint MIss Marple –  a Gyilkosság meghirdetve című Agatha Christie regényadaptáció főszerepében.

A gyerekeknek három nagyszerű mesével, a Hagymácskával, a Hétalvóval és Az égig érő fával készül a színház. A Lázár Ervin Program keretében egy újabb Tamási Áron-remekművet mutatnak be, az Ördögölő Józsiást.

Bérleteiket változatlan áron a nyár folyamán is megvásárolhatják: a felnőttek 10 000-14 000 Ft-os áron, a nyugdíjasok 7500-9500 forintért, a fő- és középiskolások 4500-7000 forintért, a felső tagozatosok 3200-4500 forintért, míg a legkisebbek 3900 forintért válthatnak bérletet. A bemutató bérlet ára 15 000-19 500 forint, a díszbemutató bérletet pedig 16 000-24 000 forintért kínálják. Akik később szeretnének választani, a négy alkalmas szabadbérletet 12 000 forintért, a hat alkalmasat pedig 17 000 forintért válthatják meg.

További programok »

FEL