Nőtt a születések és a házasságkötések száma is

2020. június 27. 18:45 | behir.hu

2020 első öt hónapjában csökkent a természetes fogyás mértéke , miután 4,8 százalékkal több gyermek született és 5,8 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az év első öt hónapjában 36 527 gyermek született, 1664-gyel több, mint tavaly ilyenkor.  Január–februárban 8,8, március–áprilisban pedig 2,1 százalékkal több volt az élve születések száma a 2019-es év eleji adatokhoz képest.

2020. január–májusban 54 656-an haltak meg, ami 3378 fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, olvasható a KSH közleményében. A csökkenés hátterében az idén alacsonyabb szinten tetőző influenzajárvány állhatott. A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt a természetes fogyás mértéke 22 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A statisztika szerint ezer lakosra 9 élve születés és 13,5 halálozás jutott.

A hivatal adatai szerint 2020-ban eddig 20 885 pár házasodott össze, 4522-vel több mint tavalyi év azonos időszakában. Január–márciusban 101, áprilisban 8,8 százalékkal több, májusban 30 százalékkal kevesebb házasságot anyakönyveztek. Az áprilisi emelkedés és a májusi csökkenés feltehetőleg a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokhoz kapcsolódik.

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL