Nem túzok, ha azt mondom: ez szép szám!

2024. április 13. 06:24 | behir.hu

A március 25-29. között lezajlott tavaszi túzokszinkron során összesen 641 túzokot számoltunk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén.

A KMNP túzokállományának legjelentősebb része Dévaványa térségében él. A mostani számláláskor összesen 539 példányt találtunk, melyek közül 248 volt a kakas, 291 a tojó. A számlálás ezúttal könnyűnek bizonyult, mivel a madarak a telelés óta nem széledtek még szét, tehát nagyobb csapatokban mozogtak. Találkoztunk például 86 példányos kakascsapattal, és 63 egyedből álló tyúkcsapattal is.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Dévaványai-Ecsegi pusztákon április 1-től idén is szervezünk gyalogos túzoklest, illetve gépkocsis szakvezetést, melynek keretében a túzokdürgést is megfigyelhetik. A feltételekről Szegedi Fruzsina természetvédelmi őrkerület-vezetőtől kérhetnek információkat a +36 30 687 0814-es telefonszámon.  

A Kis-Sárréten két egymással laza kapcsolatban lévő túzokállományt különítünk el. Az egyik a Mezőgyán-Zsadány-Nagyszalonta térségében, a másik a Vésztő környékén élő. A napokban lezajlott szinkronszámlálás a vártnál jobb eredményt hozott, különösen az előbbi helyen. Mezőgyánban ugyanis összesen 46 példányt számoltunk, amelyből 12 kakas és 34 tojó volt. Külön öröm számunkra, hogy a tojók között felbukkant az a példány, melyet két évvel ezelőtt éppen itt láttunk el műholdas jeladóval. Nagyszalonta környékén négy kakast figyeltek meg a partiumi kollégák, ez így összesen 50 példány, ami az elmúlt évek legjobb tavaszi eredménye. A másik élőhelyen, Vésztő környékén 12 kakast és 21 tojót sikerült megfigyelni. Ezen kívül Kisnyék határában három tojó bukkant fel. A Kis-Sárréten tehát összesen 86 túzok tartózkodott a március végi számláláskor.  

A Csanádi pusztákon él a Körös-Maros Nemzeti Park legelszigeteltebb önálló túzokállománya, melynek megóvása kiemelt feladat. A tavaszi túzokszinkron időpontjára a telelő túzokcsapat már feloszlott és nem is a megszokott területükön tartózkodtak a madarak, így nagyobb kihívást jelentett a számlálás. Végül összesen 16 példányt észleltünk a szinkronszámlálás ideje alatt, bár az előzetes felmérések alapján tudjuk, hogy legalább 29 túzok él jelenleg a térségben.

Forrás: KMNP

További programok »

Itthon

A nemzetiségekkel végzett közös munka meghozta gyümölcsét

A kormány és a nemzetiségek által az elmúlt évtizedben közösen végzett munka meghozta gyümölcsét az oktatásban, a nevelésben, a kultúrában, az önkormányzati és a támogatási rendszerben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nemzetiségekért díjak átadásán.
16:36
FEL