Nehéz feladat várja a Csabát a kiválóan szereplő Óvár otthonában

2023. november 9. 17:35 | Kovács Dávid

A Mosonmagyaróvár ellen, idegenben folytatja szereplését a női kézilabda NB I-ben a Békéscsabai Előre NKSE, pénteken. Rácz Sándor együttese a NEKA elleni győzelmet követően a 11. pozícióból várhatja a tabella második helyezettje elleni összecsapást.

A Békéscsabai Előre NKSE legutóbb október 28-án lépett pályára az első osztályban, amikor a NEKA otthonában aratott 23-19-es sikert. Rácz Sándor csapatának a sikert követően tizenkét napja volt arra, hogy regenerálódjon és felkészüljön a Mosonmagyaróvár elleni idegenbeli összecsapásra, majd a következő heti két mérkőzésre.

– Az eredményeik azt mutatják, hogy nagyon jó formában vannak. Az lesz az egyik fő célunk, hogy megakadályozzuk a lerohanásaikat, továbbá jól lövő játékosaik vannak, rájuk mindenképpen figyelnünk kell. Több válogatott játékossal rendelkeznek, arra készülünk, hogy fegyelmezett, jó játékot produkálnak majd, de azon leszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat – fogalmazott Bencsik Bojána, a csabaiak beállósa.

A Békéscsabai Előre NKSE hét mérkőzést követően négy megszerzett ponttal a tabella 11. helyét foglalja el. A Mosonmagyaróvár jól kezdte a bajnokságot: kilenc találkozójából nyolcat megnyert, ráadásul nagy bravúrt végrehajtva a címvédő Győr együttesét is felülmúlta. Gyurka János együttese csak a Ferencváros elleni idegenbeli összecsapást veszítette el és a 2. pozícióból várja a Békéscsaba elleni összecsapást. A klub a múlt heti válogatott összetartásra három játékost adott, Szemerey Zsófi, Albek Anna és Pásztor Noémi személyében.

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Négy együttes van Magyarországon, amelyek kiemelkednek a mezőnyből, a mostani ellenfelünk is ide tartozik. A Mosonmagyaróvár elleni találkozót felkészülésként használjuk majd, a jövő heti, MTK elleni összecsapást megelőzően – emelte ki Rácz Sándor vezetőedző. A szakvezető célja, hogy ezen az összecsapáson mindenkinek lehetőséget adjon, miután a NEKA elleni találkozón volt olyan, aki nem került a pályára. Az együttesből továbbra is a csapatkapitány, Giricz Laura hiányzik, akinek megfelelő ütemben halad a felépülése.

A találkozó pénteken 18 órától kezdődik a mosonmagyaróvári UFM Arénában.

 

A 8. FORDULÓ PROGRAMJA:

November 8. (szerda)
Moyra-Budaörs Handball–FTC-Rail Cargo Hungaria 36–37
Győri Audi ETO–NEKA 35–21

November 9. (csütörtök)
17.00 MTK Budapest–DKKA

November 10. (péntek)
18.00 Motherson Mosonmagyaróvári KC–TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE

November 11. (vasárnap)
18.00 Kisvárda Kisvárda Master Good SE–Alba Fehérvár KC, Kozármisleny KA–Vasas SC

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Győr 18 pont (10 mérkőzés) 2. FTC 16 (8) 3. Mosonmagyaróvár 16 (9) 4. DVSC 14 (8) 5. Vác 8 (9) 6. Kisvárda 7 (7) 7. Budaörs 7 (9) 8. Vasas 7 (8) 9. DKKA 6 (8) 10. NEKA 4 (8) 11. Békéscsaba 4 (7) 12. Alba Fehérvár 3 (8) 13. MTK 2 (7) 14. Kozármisleny 2 (8)

 

P.Á.,K.D.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL