Az elmúlt két és fél évtizedben rengeteg szakmai tudás és tapasztalat gyűlt össze a természetvédelmi kezeléshez, megteremtődött az élőhelyek hosszú távú fenntartásához nélkülözhetetlen extenzív legeltetés feltételrendszere és kiépült a bemutatás infrastruktúrája. A helyreállító beavatkozások révén számottevően javult a nemzeti park élőhelyeinek állapota, míg a fajmegőrzési programok eredményeként emblematikus, veszélyeztetett fajok állományait sikerült stabilizálni, vagy növelni.
Mindez lehetőséget ad arra, hogy ezeket, az Alföld eredeti arculatát őrző, egyedi és megismételhetetlen szentélyterületeket a jövő generációira örökíthessük.
A Körös-Maros Nemzeti Park egyedülálló módon sűríti egybe az Alföld karakterét, hiszen tájainak, eredeti élőhelyeinek szinte valamennyi fő típusát reprezentálja. A nemzeti park legnagyobb értékeit az egykor összefüggő löszpusztagyepek utolsó maradványai, valamint a nagy kiterjedésű szikes puszták jelentik. Az élőhelyi változatosságot növeli az ártéri területek jelentős arányú jelenléte a névadó folyók mentén. Területének döntő hányada Békés megyében és Csongrád-Csanád megye tiszántúli felén fekszik, kisebb része Jász-Nagykun Szolnok megye délkeleti peremére is átnyúlik. A nemzeti parkról gyűjtött több évtizedes adatsorok és a tudományos ismeretek jelentős bővülése ma már megfelelő szakmai tudást biztosítanak a védelmi tevékenységhez.
A nemzeti park legnagyobb részét borító füves élőhelyek fenntartása szempontjából nélkülözhetetlen az extenzív legeltetés. Ezek a füves élőhelyek hosszú időn keresztül az eurázsiai erdőssztyepp zónára jellemző vadon élő nagytestű növényevő állatfajok (pl.: őstulok, vadló, bölény) hatására alakultak. Élőhelyfenntartó szerepüket több ezer év óta háziállat fajok pótolják, emiatt a hagyományos legeltető állattartás a védett területek megőrzésének alapvető eszköze. Az igazgatóság 4000 egyedet számláló, magas genetikai értéket képviselő magyar szürkemarha, házi bivaly, cigája és racka juh állományokkal rendelkezik. A mai követelményeknek megfelelő, 3 téli szállást és 25 nyári szállást magába foglaló infrastruktúra fokozatosan kiépült, így a legérzékenyebb pusztarészeket ezek a gulyák és nyájak legelik.
A természeti és táji értékek megőrzése mellett alapvető fontosságú azok bemutatása, megismertetése a nagyközönséggel. Ennek érdekében a cél egy hálózatos infrastruktúra és aktív bemutatási tevékenység-rendszer kialakítása, amely az érintett településekkel együttműködve alkalmas a helyi természeti értékek élményközpontú megismertetésére. Az ökoturisztikai tevékenység zászlóshajói a Kárpát-medence egykor és ma honos állatfajait bemutató Körösvölgyi Állatpark Szarvason, és a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont Dévaványán. A két helyszín regisztrált látogatóinak száma az előző évben meghaladta az 50 000 főt.
A nemzeti park jól reprezentálja az Európában semmi máshoz nem hasonlító, különleges életföldrajzi adottságokkal rendelkező Kárpát-medence síkvidéki területeinek élővilágát. A rendszeresen előforduló védett növény- és állatfajok száma meghaladja az 500-at. Mindkét csoport esetében a keleti és délies elterjedésű fajok között találjuk a természetvédelmi szempontból legértékesebbeket. Különleges szerepe van a nemzeti parknak a madárvonulásban is, a kardoskúti Fehér-tó, a Biharugrai-halastavak és a Montág-puszta nemzetközi szinten számon tartott vizes élőhelyek, amelyek évente több százezer madárnak nyújtanak pihenőhelyet. A fajmegőrzési programok eredményeként növekedésnek indult többek között olyan veszélyeztetett fajok állománya, mint a nemzeti park címerállatáé, a túzoké és a fokozottan védett volgamenti héricsé. Előbbi állománya az elmúlt 25 évben 300- 350 példányról 600 példány fölé, míg a volgamenti héricsé 1000 tőről 5000 tőre emelkedett.
A nemzeti park megalapítását megelőző évtizedekben több olyan beavatkozás is történt a területén, amelyek rontottak az állapotán. A lecsapolást szolgáló csatornák megbontották a területek eredeti tájképi jellegét, módosították természetes vízjárási viszonyait. A gyepterületek erőltetett művelésbe vonása, vagy a folyómenti ligeterdők idegenhonos fajokkal történő lecserélése szintén kedvezőtlenül hatottak. Ezért az elmúlt két és fél évtizedben mindvégig kiemelt figyelem kísérte e terültek helyreállítását. A jellemzően európai uniós pályázatok keretében, több milliárd forint értékben megvalósult élőhely-rehabilitációs beavatkozások révén számottevően javult a Körös-Maros Nemzeti Park állapota. A felszámolt árkok és csatornák hossza megközelíti a 200 kilométert, míg az őshonos fafajokkal történt erdőfelújítások és erdőtelepítések több, mint 600 hektárt tesznek ki.
A Körös-Maros Nemzeti Park létrejötte nem volt előzmény nélküli: első területe 1966-ban került védelem alá, egy itteni nemzeti park megalapításának terve pedig már az 1980-as évek elején felmerült. Szerencsére a rendszerváltást követően a nemzeti parkok kijelölésének folyamata új lendületet kapott. A nemzeti park elsősorban helyi, ehhez a tájhoz erősen kötődő szakemberek, hivatásos és civil természetvédők, kutatók, egyetemi és főiskolai oktatók, muzeológusok kitartó és lelkiismeretes munkájának eredményeképp jöhetett létre 1997. január 16-án. A magyar-román együttműködés révén, az elmúlt 25 év eredményei között 22 000 hektár, a nemzeti parkhoz közvetlenül kapcsolódó romániai védett terület létrehozását is meg kell említeni.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
