Négy hónap múlva kezdődik a paralimpia

2016. május 10. 07:06 | behir.hu

Az első dél-amerikai paralimpia Rióban szeptember 7-én kezdődik. Jelen állás szerint huszonnégyen képviselhetik hazánkat, legtöbben - tízen - úszásban harcolhatnak az érmekért.

Szeptember 7-én, tehát az olimpia befejezése után két és fél héttel kezdődik az első paralimpia, amit Dél-Amerikában rendeznek. A paralimpiák történetében eddig hármat rendeztek Észak-Amerikában, hetet Európában, négyet Ázsiában, egyet pedig Ausztráliában, Sydney-ben. Idén 176 ország 4350 sportolója 23 sportágban méri majd össze tudását. Az idei évben két új sportág is bekerült a versenyszámok közé – már a kenusok és a triatlonosok is versenyezhetnek egymással.

A különböző sérültségi kategóriák miatt összesen 528 alkalommal tartanak eredményhirdetést – ebből 226 női, 264 férfi, és 38 vegyes versenyszám lesz. A versenyszámokat 21 helyszínen rendezik meg, a város négy pontján. Annak érdekében, hogy minden rendben menjen, tíz tesztversenyt rendeztek 2015 augusztusa és 2016 májusa között. Ezek olyan nemzetközi megmérettetések voltak, amelyeken a pályától elkezdve a biztonságon keresztül a közlekedést, valamint a takarítást is tesztelték a versenyzők és a szervezők.

A paralimpia tizenegy napja alatt 10 000 ágyat és 3,5 millió adag ételt biztosítanak résztvevőknek. A versenyszámokhoz többek között 417 focilabdára, 3142 íj céltáblára, 6720 teniszlabdára, és 2300 csörgőlabda szemvédőre lesz szükség. Ahhoz, hogy az eseményen minden zökkenőmentesen menjen, az 50 000 alkalmazotton kívül még 25 000 önkéntes is segít a lebonyolításban.

A Magyar Paralimpiai Csapatnak jelenleg huszonnégy érvényes kvótája van a riói paralimpiára az alábbi megoszlásban: asztalitenisz (6), erőemelés (2), judo (2), kajak-kenu (1), kerékpársport (1), sportlövészet (2), úszás (10).

További programok »

FEL