Négy csapat méri össze erejét a gyulai grundon

2024. augusztus 13. 11:03 | Bimbó Lajos

Baráti focimérkőzéssel várja a grundfoci szerelmeseit a Sportbarátok Grund Egyesülete augusztus 19-én. A gyulai, észak-törökzugi focipályán négy csapat néz majd szembe egymással.

Biró István, az egyesület elnöke elmondta, az idei tornán a Grund csapata mellett a Gyulavári Vállalkozók a Köröstarcsa Öregfiúk és a Cabrio együttesei rúgnak labdába.

– A nap végén a csapatokat serleg és oklevél várja, a legjobb kapus és a legjobb játékos is elismerésben részesül. Az idei kupa ismét sportbaráti találkozó is lesz, ahol az egykori gyulai „focilegendák” találkoznak majd egymással – ismertette a grund alapítója.

A résztvevők a torna után sem szélednek szét, minden résztvevőt közös ebéddel várnak a szervezők, amely után baráti beszélgetéssel, azaz a „harmadik félidővel” zárul a régi idők fociját idéző baráti focikupa.

A torna 9.30-kor kezdődik az Észak-Törökzugi lakótelep házai között megbúvó grundfocipályán.

További programok »

FEL