Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja Gyulán - mutatjuk a programot

2018. augusztus 14. 15:11 | behir.hu

Augusztus 16-a és 19-e között 24. alkalommal rendezik meg a Dél-Alföld legnagyobb nemzetközi néptánc fesztiválját Gyulán. Európa számos országából jönnek fellépők, akik felejthetetlenné teszik ezt a hétvégét mindenki számára. A város ilyenkor nemcsak turistákkal van tele, a világ minden tájáról érkeznek fellépők is.

A régióban egyedülálló fesztivál a magyar népzene és néptánc szép hagyományait ápolva mutatja be a hazai és határon túli magyar táncegyüttesek legjobbjait, külföldi vendégegyüttesek szereplésével kiegészítve. A három nap alatt a koncertek, táncházak, játszóházak és néptáncbemutatók közt minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt. A fesztiválon a magyar táncosok és zenészek mellett Észtországból, Csehországból, Erdélyből, Törökországból, Indiából, valamint Mexikóból ékező fellépők is lesznek.

 

Íme a program:

 

Augusztus 16., csütörtök

 

19.00 Gasztroudvar és ismerkedési est

Közreműködik: Fesztiválzenekar

Helyszín: Vár környéke

 

20.00 Minden Magyarok Borai – Szerémségi Capriccio

Maurer Oszkár és Sagmeister Ernő borestje

Az est házigazdája: Ambrus Lajos, József Attila-díjas író.

Asztalfoglalás előzetesen a var@gyulakult.hu címen, telefonon a 650 218 telefonszámon, személyesen az Almásy-kastély ajándékboltjában. Jegyek a rendezvény estéjén, a helyszínen válthatók.

Helyszín: Gyulai Vár

 
 
 
Augusztus 17. péntek
 

11.00 Tértánc külföldi együttesek részvételével

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

Helyszín: Várfürdő

 

15.00 Emlékezés Dr. Halmos Béla népzenekutatóra

Helyszín: Gyula, Ecsedi u. 14.

 

16.00 Halmos Béla ifjúkori grafikái című kiállítás megnyitója

A kiállítást megnyitja: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere

Halmos Bélára emlékezik:

Mányi István, a Halmos Béla Baráti Kör vezetője

Dr. Merksz Istvánné Juhász Emőke, a Gyula Városért Baráti Kör budapesti elnöke.

A megnyitón közreműködik:

János Hajnalka népdalénekes és a Fesztiválzenekar.

A kiállítás megtekinthető: 2018. szeptember 16-ig.

Helyszín: Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont kávézója

 

17.30 A Bab Társulat közönségcsalogató műsora

Helyszín: Kossuth tér

 

18.00 Zenés, táncos felvonulás a Kossuth térről a Várkertig

Résztvevő együttesek:

Körös Táncegyüttes (Gyula)

Harruckern Táncegyüttes (Gyula)

Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés)

Cimborák Néptáncegyüttes (Bácskossuthfalva)

Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest)

Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Méhkerék)

Eleki Román Hagyományőrző Táncegyüttes (Elek)

Zoboraljai Hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)

Folk Dance Group Oh ja Ah (Észtország)

Folklorní Soubor Javorník Brno (Csehország)

Ballet Folklórico Giujarro (Mexikó)

Raaga Cultural Group of Performing Art (India)

Istanbul Sis Genclik Ve Spor Kulubu Dernegi (Törökország)

Ansamblul folcloric Dansatorii de pe Somes (Románia)

Fesztiválzenekar

Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás”

Rajeczky Szimpatikusok

 

19.30 Zoboraljai hagyományőrzők bemutató színpada

Közreműködik: Zoboralji hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)

Helyszín: Várkert

 

20.00 Fesztivál megnyitó és a fesztivál hazai és külföldi vendég együtteseinek műsora

A rendezvényt megnyitja: Dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere

Köszöntőt mond: Dr. Kovács József országgyűlési képviselő

Helyszín: Tószínpad

 

22.30 Táncház

Közreműködnek: A fesztiválon résztvevő táncegyüttesek, Fesztiválzenekar, Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás”, Rajeczky Szimpatikusok

Helyszín: Várkert

 

 

Augusztus 18., szombat

 

11.00 Közönségcsalogató a Bab Társulattal

Helyszín: Belváros, Várfürdő, Várkert

16.00 Tértánc külföldi együttesek részvételével

A program a Gyulai Várfürdő aktuális jegyáraival látogatható.

Helyszín: Várfürdő

 

16.00 Tiszavirág – a Barboncás Társulat bábelőadása

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

17.00 Jelenetek egy házasságból, avagy a három kívánság – a Bab Társulat előadása óriásbábokkal, zenészekkel

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

18.00 A Zoboraljai hagyományőrzők bemutató színpada

Közreműködik: Magyarpalatkai Banda és Zoboraljai hagyományőrzők (Ghymes, Kolon, Geszte, Pográny)

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

18.00 Térzene és tértánc külföldi együttesek részvételével

Helyszín: Harruckern tér

 

19.00 A fesztivál magyar táncegyütteseinek műsora

Cimborák Néptáncegyüttes (Bácskossuthfalva)

Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest)

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

19.30 Chili evő verseny a Chiligeddon közreműködésével

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

20.00 Fesztivál bemutató

Résztvevő külföldi együttesek műsora

Eszencia – a Bekecs Néptáncegyüttes (Nyárádszereda) műsora

Helyszín: Tószínpad

 

22.30 óra Táncház

Közreműködnek: A fesztiválon résztvevő táncegyüttesek, Fesztiválzenekar, Magyarpalatkai Banda, Varga István „Kiscsipás”, Rajeczky Szimpatikusok

Helyszín: Várkert

 

 

Augusztus 19., vasárnap

 

9.00 Tértánc magyar együttesek részvételével

Üllési Fonó Néptáncegyüttes (Üllés)

Harruckern Táncegyüttes (Gyula)

Helyszín: Városi piac

 

11.00 Bábika népi kézműves játszóház

Halálian jó történet – a Barboncás Társulat előadása

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

12.00 Zenél a Magyarpalatkai Banda

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

16.00 Bábika népi kézműves játszóház

Fekete kisasszony – tréfás vásári játék faragott bábokkal a Barboncás Társulat előadásában

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

17.00 Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc tanszakos növendékeinek műsora

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

18.00 Varga István „Kiscsipás” – kalotaszegi népzene

Helyszín: Várkert, kisszínpad

 

20.00 Fesztivál bemutató

Résztvevő hazai és külföldi együttesek bemutatója

Hagyományőrző vendégeink koncertje:

Varga István „Kiscsipás”, mezőségi adatközlők: Magyarpalatkai Banda és tóvidéki énekesek, Méhkeréki Hagyományőrző Néptáncegyüttes.

Közös gála

Közreműködnek: Mezőségi hagyományőrzők, Varga István „Kiscsipás” illetve a fesztiválon résztvevő magyar táncosok, valamint a Magyarpalatkai Banda.

Helyszín: Tószínpad

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL