Milliárdokkal tartozó cégeket vett át egy bűnszervezet

2021. február 2. 11:24 | behir.hu

Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át az a bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel. Az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól, de a nyomozás bűncselekmények megalapozott gyanújával folyik.

Az adóhatóság közleménye szerint a hat személy őrizetbe vételével záruló rajtaütést a NAV pénzügyi nyomozói, kockázatkezelői, revizorai, végrehajtói és információtechnológiai munkatársai által beszerzett információk együttes értékelése alapozta meg. A gyanú szerint a bűnszervezet a társaságokat nem azért vette át, hogy azok gazdasági tevékenységét folytassa, a cégek egy részének eleve olyan adótartozása volt, aminél a NAV végrehajtási eljárásai sem vezettek eredményre. A nyomozás adatai szerint az elkövetőket két ügyvéd is segítette.

A pénzügyi nyomozók járőrök és információtechnológiai egységek támogatásával több mint harminc helyszínen kerestek bizonyítékokat, köztük a bűnszervezethez köthető irodákban, irattárban, a cégeket átvevők és eladók címein is.

A nyomozók jelenleg több mint kétszázhatvan cég átruházását vizsgálják, a társaságoknak az átvétel időpontjában összesen több mint egymilliárd forint tartozása volt.

A pénzügyi nyomozók 21 gyanúsítottat hallgattak ki, akiket jellemzően költségvetési csalással, illetve közokirat-hamisítással gyanúsítanak. A banda tagjai a megalapozott gyanú szerint bűnszervezetben dolgoztak, ami a kiszabható büntetést duplájára emeli. A Kecskeméti Járási Ügyészség indítványa alapján a Kecskeméti Járásbíróság elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

További programok »

FEL