Megtilthatják a hajléktalanok életvitelszerű közterületen élését

2018. június 13. 17:56 | behir.hu

A Fidesz azt kéri a kormánytól, hogy a most zajló alkotmánymódosítási folyamatban teremtsék meg annak jogi feltételeit, hogy ne legyen megengedett az életvitelszerű közterületen tartózkodás, hiszen minden hajlék nélküli ember számára biztosított a szálláshely - írta meg az Origo.

Bajkai István országgyűlési képviselő évtizedes problémának nevezi azt a jelenséget, hogy sokan életvitelszerűen használják a közterületeket. Szerinte ez a közbiztonsági és közegészségügyi veszélyek mellett megterhelő a városban élők számára. A politikus hozzátette, az állam és az önkormányzatok kiterjedt támogatási rendszert biztosítanak, így például nappali és éjszakai szálláshelyeket és egyéb ellátási formákat azoknak, akiknek az élete elnehezült, és nem tudnak saját otthonban lakni. A politikus szerint a közmunkaprogram mindenki előtt megnyitotta a munkavállalás lehetőségét. Kiemelte továbbá, hogy Budapest nemcsak az itt élők otthona, hanem Magyarország és a Kárpát-medence szellemi, kulturális, gazdasági és politikai központja is.

 

 

Előzmények

A  Népszava idézte fel, hogy 2011-ben az új szabálysértési törvény felhatalmazást adott az önkormányzatoknak, hogy büntethetővé tegyék azt, ha valaki közterületen él, eszerint akár elzárást is kaphatott a hajléktalan. A szabályozást azonban az Alkotmánybíróság 2012-ben érvénytelenítette. Erre válaszul 2013-ban a kétharmados Fidesz-többség módosította az alkotmányt. Udvarhelyi Tessza, A Város Mindenkié csoport aktivistája szerint a civilek  munkájának is köszönhető, hogy az alkotmánymódosítás nyomán megszületett szabálysértési törvényből kikerültek a hajléktalanokat közvetlenül börtönnel fenyegető kitételek. Pénzbírsággal elvileg ma is büntethetnék a hajléktalanokat.

Magyarországon összesen 70 808 embernek nincs érvényes lakcíme, míg két évvel korábban ez a szám még "csak" 63 660 volt – derült ki azokból az adatokból, amelyeket tavaly az A Város Mindenkié kért ki a Belügyminisztériumtól.

Balog Gyula, A Város Mindenkié csoport hajléktalan aktivistája a Népszavának elmondta: egy közmunkás fizetés 53 ezer forint, míg egy albérleti szoba 50-70 ezer forintba kerül a fővárosban.

 

Forrás: origo.hu, nepszava.hu, hirtv.hu

További programok »

FEL