Megnyílt a Puskás Aréna: Uruguayi győzelem a nyitányon

2019. november 15. 21:37 | behir.hu

Megnyílt az új Puskás Aréna, az ország legnagyobb sportlétesítménye. Két és fél év alatt épült fel és megfelel a mai kor minden követelményének. Több mint 67 ezer ülőhely van benne, de koncertek esetén akár nyolcvanezer embert is be tud majd fogadni.

Péntek délután négy órakor nyíltak meg a Puskás Aréna kapui, és birtokba vették a létesítményt a szurkolók, majd estére mind a 65 ezer férőhely megtelt. 

 

MTI fotó: Koszticsák Szilárd

 

Fürjes Balázs, a létesítmény építését irányító kormánybiztos azt mondta, "az átadás megtörtént azzal, hogy a szurkolók eljöttek, megtöltötték és birtokba vették az arénát". Kiemelte, hogy az építkezés 15 ezer magyar embernek adott munkát, a drukkereket pedig arra buzdította, hogy mutassák meg a válogatottnak, milyen lenne a hangulat, ha jövőre ebben az arénában játszhatna Európa-bajnoki mérkőzéseket.

A Puskás Aréna avató ünnepségén felcsendült a 2016-os Európa-bajnokság szurkolói himnusza is. A Soho party-val az egész stadion együtt énekelte az Éjjel soha nem érhet véget című számot. A magyarság összetartozásának jelképeként pedig dunaszerdahelyi gyerekek adták elő a Szlovák DAC mérkőzéseken legendássá vált Nélküled című dalt.

 

MTI fotó: Illyés Tibor

 

A kezdő sípszó előtt Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Kubatov Gábor, az FTC  elnöke ünnepélyesen elbúcsúztatta a 97-szeres válogatott Gera Zoltánt, aki ma már az U21-es nemzeti együttes szövetségi edzőjeként dolgozik.

A megnyitó ünnepség elején számos korábbi férfi és női válogatott labdarúgót, így többek között Dárdai Pált, Király Gábort, Illés Bélát, Pisont Istvánt, Pádár Anitát, Lovász Gyöngyit, Bognár Györgyöt, Nagy Antalt, Csapó Károlyt, Dunai Antalt, Rákosi Gyulát, valamint Fenyvesi Mátét szólították a gyepre. Szintén besétált a pályára a legidősebb, még élő magyar válogatott labdarúgó, a 92 esztendős Raduly József, aki azt mondta, az egykori Népstadion "számunkra még akkor is szép volt, amikor nem volt a legjobb állapotban, ez a mostani aréna pedig gyönyörű".

A Magyarország-Uruguay mérkőzés kezdőrúgását Gera Zoltán, valamint a 93 esztendős Nyikita Szimonjan végezte el. Utóbbi az egykori Népstadion 1953-as Budapest Honvéd-Szpartak Moszkva nyitómérkőzésén a vendégegyüttes futballistájaként lépett pályára, és akkor is ő végezte el a kezdőrúgást.

 

MTI fotó: Illyés Tibor

 

Magyarország-Uruguay 1-2

 

A világranglistán ötödik dél-amerikai rivális Edinson Cavani és Brian Rodriguez góljaival bő húsz perc alatt kétgólos előnyre tett szert, majd a 24. percben Szalai Ádám lőtte az új stadion első magyar találatát, amellyel a végeredményt is beállította.

Marco Rossi szövetségi kapitány két újoncot is avatott: a 71. percben Szalai Attilát, míg a 75. percben Nagy Zsoltot cserélte be.

A magyarok történetük során először kaptak ki Uruguaytól, eddig egy győzelem mellett kétszer döntetlent játszottak.

A nemzeti együttes legközelebb kedden Wales vendégeként lép pályára sorsdöntő Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen, ugyanis győzelemmel kijut a jövő évi, részben budapesti rendezésű kontinensviadalra.

 

MTI fotó: Koszticsák Szilárd

 

A magyar szurkolók a stadion névadóját, Puskás Ferencet ábrázoló élőképpel fogadták a csapatokat, alatta pedig az a szöveg volt olvasható, hogy "két stadion, egy legenda, egy újabb történet kezdete..."

Az uruguayi csapat a találkozó barátságos jellege ellenére komolyan vette az összecsapást, és húsz perc alatt két góllal is megterhelte Dibusz Dénes kapuját, egyúttal bebizonyította, hogy ez a felforgatott magyar védelem Willi Orbán és Kádár Tamás nélkül nem elég stabil. A belső védők, a négy nap múlva a cardiffi Eb-selejtezőn is kezdő Baráth Botond és Lang Ádám sem mindig állt a helyzet magaslatán, de mindkét támadásnál Bese Barnabás volt a "gyenge pont", Dibusznak pedig egyik találatnál sem volt esélye a védésre. A folytatásban aztán lendületesebbé vált a magyarok játéka, és egy szép támadás végén Szalai Ádám megszerezte a Puskás Aréna történetének első magyar gólját. A szünetig mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, gólra azonban ezek közül egyet sem sikerült váltani.

A szünetben a Budapesti Honvéd és a Real Madrid névadó legendájáról készített emlékvideót nézhetett a kivetítőkön a publikum, illetve közben kedvenc nótája, A nótás kedvű volt az apám szólt.

A folytatásban lendületesen kezdett a magyar válogatott, helyenként képes volt nyomást gyakorolni a jóval esélyesebb és jobb erőkből álló ellenfél védelmére, azonban komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. A 60. perctől a sok csere elkezdte tördelni a játékot, amely ettől kiegyenlítetté vált. A csapatok többnyire mezőnyben futballoztak, a kapuk szinte egyáltalán nem forogtak veszélyben. Az egyetlen riadalmat az keltette a második félidőben, hogy Kalmár Zsolt megsérült, hordágyon vitték le a pályáról, azaz kényszerűségből kellett lecserélni. Izgalmak az utolsó percekben sem voltak, így egy jóval erősebbnek tartott riválistól elszenvedett minimális különbségű magyar vereséggel nyitotta meg kapuit a Puskás Aréna.

A lefújást követően a magyar szurkolók - miközben elénekelték a Himnuszt - a következő üzenettel bocsájtották útjára az együttest: "Győzelmet Cardiffban, júniusban itt találkozunk".

A Puskás Arénában a jövő évi Európa-bajnokságon három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendeznek.

Forrás: MTI, hirado.hu

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL