Még egy kaliforniai vendég is fegyvert ragadott Gyulán, a vízipisztoly csatán

2024. július 6. 16:13 | Such Tamás

A Magyar Fürdőszövetség ismét meghirdette az országos vízipisztoly csatát. A programba – akárcsak tavaly –, a Gyulai Várfürdő is becsatlakozott. Ezúttal még több vízmordályos töltötte meg a Hullám medencét. Tavaly 245-en, idén már 333-an lövöldöztek.

„10, 9, 8… 2, 1” – adta ki pontban 14 órakor az ukázt Kun Miklós, a Gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója, majd a medence szélén függő kisharang kolompolásával nyomatékosította, hogy rajt, illetve kezdődhet a lövöldözés.

– A vízipisztoly csata és rekordkísérlet a Magyar Fürdőszövetség kezdeményezése volt tavaly. Az volt a cél, hogy egyidőben hazánkban minél többen vízipisztolyozzanak. Tavaly 35 fürdő csatlakozott a programhoz, és egyidőben 5900 fő lőtte egymást a vízben, nyilván most rekorddöntésre készültünk.

 

Showtime one – Fotó: Such tamás / behir.hu

 

Hozzáfűzte, 2023-ban, Hajdúszoboszló, az ország egyik legnagyobb fürdője volt a nyertes 1200 fővel, Gyula 245 fővel az ötödik helyen végzett. Idén a fürdővárosi intézmény rekordot döntött: egyidőben 333-an vízipisztolyoztak.

– Ahogy néztem az önfeledt vendégeket, épp arra gondoltam, hogy milyen rég voltam a medencében, és milyen rég nem vízipisztolyoztam a gyerekeimmel – tette hozzá.

 

Galéria

 

Oltman Tamás (címlapképünkön) egyenesen a kaliforniai Fullertonból jött a napokban a békéscsabai a nagyszüleihez; mivel tudott a programról, naná, hogy beugrott a gyulai vízbe. „Nagyon élveztem a játékot, és nagyon tetszett, hogy miközben mindenki egymást lövöldözi, mindenki nagyon boldog – mesélte. – Jól esik ez a hűvös víz ebben a melegben és egyáltalán nem zavart, hogy vizes lettem, hiszen azért jöttem.

Rusz Mara is hasonlóképp nagyon jól érezte magát, de ő és édesanyja, Enikő egyelőre a partról követik a történéseket, hiszen épp egy kiadós ebéd és egy kis szieszta után érkeztek.

– Nagyon értékelem, hogy a strand ilyen programokat szervez, mert egyrészt bevételt generál, illetve a gyerekek is legalább mind egyhelyre csődülnek. Nem beszélve arról, hogy így a srácoknak nem kell más medencékbe menniük, ahol nem biztos, hogy mindenkinek kellemes, ha lövik őket – fogalmazott a kolozsvári egyetemista hölgy.

 

Rusz Mara és Enikő – Fotó: Such Tamás / behir.hu

 

***

A telekommunikáció segítségével ez egy helyszínként egész Magyarországot jelenti majd, melyhez feltételként az ellenőrizhető egyidejű cselekvés biztosítása szükséges. Az egyes helyszínek ennek érdekében online módon (Zoom Meetingen keresztül) kapcsolódnak össze egy központi szervezővel, illetve egymással.

További programok »

Gyula

A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeztek Gyulán

Szentmisével és koszorúzással emlékeztek a málenkij robotra elhurcoltakra és az onnan hazatértekre Gyulán. A városból 1945 januárjában több mint ötszáz német nemzetiségű polgárt deportáltak a Szovjetunióba, ahol kényszermunkát végeztek.
2024. július 14. 11:23
FEL