Már a dobostorta is hungarikum

2019. november 6. 11:03 | behir.hu

Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatott az Agrárminisztérium kedden.

Az összegzés szerint a Hungarikum Bizottság döntése alapján a Magyar Értéktár része a jellegzetes dunántúli pásztorhangszer, a hosszifurugla; a regölés, a magyar cifraszűr és a betyárköltészet.

A bővítéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe 71 érték, a Magyar Értéktárba 167 érték tartozik.

A közleményben olvasható, hogy Nagy István szerint az értékmentés egyre jobban felértékelődik, ezért fontos feladatnak nevezte a települési, megyei és nemzeti értékek számbavételét, megőrzését, továbbörökítését a Hungarikum Bizottság keddi ülésén.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL