Majtényi: nagy igény van az alkotmányosság helyreállítására

2017. március 7. 16:31 | Varga Diána

Nagy az igény az emberekben arra, hogy az alkotmányosságot helyreállítsuk, és újra egy demokratikus rendszerben éljünk - mondta Majtényi László Békéscsabán.

Az Elnököt a Köztársaságnak! csoport kezdeményezésére induló, a Jobbik kivételével az összes parlamenti ellenzék támogatását élvező köztársasági elnök-jelölt négy pontos programját is bemutatta a VOKE Vasutas Művelődési Központban, amely magában foglalja a független intézményekért, a szabad választásokért való kiállást, a szegénység elleni küzdelmet és a korrupció felszámolását.

Majtényi László hétfő óta hivatalos köztársasági elnök-jelölt, mivel a jelöltséghez szükségesnél több, vagyis 43 parlamenti képviselő támogatja indulását a posztért, Áder János jelenlegi államfővel szemben, akit a Fidesz-KDNP indított.

Az ellenzék államfőjelöltje a 7.TV Szempont című magazinjában - melyet szerda este 20:20-tól láthatnak majd - cáfolta, hogy az Eötvös Károly Közpolitikai Intézeten keresztül Soros Györgytől kapna pénzt a kampányához, ugyanakkor azt is elmondta, politikai karrierje a köztársasági elnök-jelöltségig tart.

küzdelem is. A köztársasági elnöki választás március 13-án lesz. Az államfőt az Országgyűlés öt évre választja meg, az országgyűlési képviselők kétharmados többségével.

Ezek is érdekelhetik

FEL