Magyarnak maradni az emigrációban – rendhagyó könyvbemutató a Kohán Képtárban

2024. július 11. 19:19 | Fajó Attila

Hogy mi a közös Kepenyes Pál kondorosi származású szobrászművész és az emigráció keserű kenyerében? Arra a gyulai Kohán Képtárban nyílt kiállítás és a csütörtök délután tartott rendhagyó könyvbemutató a válasz.

Amikor Kepenyes Pált arról kérdezték, több évtizednyi emigrációban eltöltött idő után tud-e még magyarul verset szavalni, órákon át idézte diáksága és felnőttkora meghatározó költeményeit, pontosan, ékes magyarsággal. Sosem engedte el nemzeti identitását: "csak azért is" magyar maradt. Ő maga is 56-os srác volt, börtönben is szenvedett, megannyi viszontagságot élt meg már olyan művészként, aki a hazájától távol, idegen földön próbálta meg érvényesíteni alkotói elképzeléseit. 

A Kohán Képtárban nemrégiben nyílt meg a Kepenyes-alkotásokból álló A napfény szerelmese kiállítás, amely azt igazolja, hogy céljait elérte, mit több, munkásságát igen nagy siker és nemzetközi hírnév koronázta.

 

Gróf Nádasdy Borbála, aki szintén emigrációba kényszerült családjával a forradalom után, maga is megélte, milyen az, ha az ember otthon és haza híján igyekszik magyarnak maradni a nagyvilágban. Íróként több könyvet is jegyez, melyek közül most a Maradni Zabad! (nem elírás) címűről beszélgetett a rendezvény során Rátkai Erzsébet Jászai Mari-, Ferenczy Noémi- és Tolnay Klári-díjas érdemes művésszel, iparművésszel, a Magyar Művészeti Akadémia tagjával. 

Galéria

További programok »

Gyula

Repedten is tökéletes – Díjnyertes bejglik Békés vármegyéből

A bejgli szinte minden magyar háztartás elengedhetetlen része az ünnepi időszakban, ugyanakkor hasonló, tekercselt sütemények egész Európában népszerűek karácsony táján. A pozsonyi tésztából készülő édesség idén több rangos elismerést is hozott Békés vármegye cukrászdáinak, bizonyítva, hogy a hagyomány és a szakértelem együtt különleges eredményeket szül.
2025. december 21. 16:14
FEL