Ma van a lusták napja – Ha teheti, inkább csak heverésszen...

2024. augusztus 10. 07:25 | Bere Mátyás

A pörgős napok közepére tűzött „kötelező” pihenő a lusták napja, augusztus 10-én. Hogy honnan ered a nap, illetve hogy mit érdemes ilyenkor csinálni, az teljesen mindegy, és talán nem is érdekel senkit. Ünnepeljünk együtt úgy, hogy nem együtt vagyunk és nem ünneplünk!

Ez nem hivatalos ünnep, de sok követendő példát lehet tanulni belőle: igenis fontos, hogy az ember szánjon időt a semmittevésre, takaró- és matractesztelésre, valamint a tévé menüjének felfedezésére. A sikeres semmittevős nap mindenképpen ébresztő nélkül indul, legjobb, ha még a megszokott rutinunkat is elfelejtjük, de még fontosabb, hogy NE TAKARÍTSUNK!

Ez a nap való arra, hogy elszakadjunk a chat appok és a mailek böngészésétől, ezek helyett egy hosszú fürdőzés, mellé a kedvenc comfort-food menü az, ami elhozza a lusták meditatív életigenlését.

Kényszeres halogatóknak is megnyugvást jelenthet egy ilyen nap, mely folyamán tudnak azzal példálózni, hogy más sem csinál semmit. Mondhatni ez az a nap, mikor Pató Pál úr – 'ej ráér arra még.

 

„Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha sincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
’Ej, ráérünk arra még!”

Petőfi Sándor: Pató Pál úr (részlet)

 

Mindent összevetve a kifejezetten aktív és pörgős életet élőknek a legfontosabb, hogy hasonló napokkal törjék meg a rutint és kiugorjanak a dolgos mókuskerékből, hiszen az egészség és a tudatos élet része a pihenés, a nyugodtság. A lelassulás művészetének ismerete sokat segíthet minden hiperpörgős embernek.

További programok »

FEL