Lopások Füzesgyarmaton – A rendőrség nagy erőkkel dolgozik az ügyön!

2025. március 31. 13:13 | Bere Mátyás

Több helyről kapta lapunk azt az információt, hogy házakból, autókból loptak Füzesgyaraton az elmúlt napokban. Felkerestük a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik közölték, hogy igazak a hírek, és bővebb tájékoztatást is adtak.

– Füzesgyarmaton valóban több bejelentés érkezett lopásokról. Nem betörésekről van szó, nem zárt helyre ment vagy mentek be az egyelőre még ismeretlen tettes vagy tettesek, hanem minden esetben a nyitott ajtón át surrantak be házakba, illetve nyitott autóból loptak pénzt. Bezárt kapuknál, kocsiknál is volt próbálkozás, de miután az ajtó elsőre nem nyílt, a próbálkozó továbbment – adták tudtunkra.

– Volt, ahonnan semmit nem sikerült elvinni, mert a háziak felébredtek és megzavarták a tettest vagy tetteseket. A rendőrök nagy erőkkel dolgoznak a lopások felderítésén, az elkövető(k) azonosításán, elfogásán. Egyben kérik nemcsak a füzesgyarmatiakat, hanem mindenkit, hogy a lakások, házak ajtóit, kapuit tartsák zárva még akkor is, ha otthon vannak. A parkoló autókat is csak úgy hagyják őrizetlenül, ha az ablakokat felhúzták és az ajtókat bezárták – írta kérésünkre a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Amint továbblépés történik az ügyben, frissítjük cikkünket.

További programok »

Friss hírek

Győzött utolsó hazai mérkőzésén a Békés

A PV-CENTRAL Békési FKC 29–28-ra nyert a Ceglédi KK ellen a férfi kézilabda NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában, szombaton. Cifra Tibor csapata ezzel már biztos, hogy az 5. helynél már nem végez rosszabb pozícióban a szezon végén.
11:16
FEL